Most & Itt

A Fidesz szerint a világ

Tapasztalatból sajnos nem tudhatom, de van egy sejtésem: felemelő érzés lehet Cser-Palkovics Andrásnak lenni. Nem csak azért, mert magát...

Tapasztalatból sajnos nem tudhatom, de van egy sejtésem: felemelő érzés lehet Cser-Palkovics Andrásnak lenni. Nem csak azért, mert magát Szíjjártó Pétert helyettesítheti, amikor az más, bokros elfoglaltsága miatt nem tudja elvinni a szót a zemberekhez, és még csak nem is amiatt, mert a helyettes szóvivőre jövőre nyilván még a mostaninál is fontosabb, felelősebb feladatok várnak.

Hanem főleg azért lehet jó, mert Cser-Palkovics András azon kevés honfitársaink közé tartozik, akik biztosan tudják, ki irányítja ma Magyarországot. Nekünk, többi magyaroknak, akik nem vagyunk Cser-Palkovics András, sajnos, nincs ilyen szerencsénk. Állandó kételyek között tengetjük napjainkat, halványlila segédsejtésünk sincs arról, hogy akkor most mi is van valójában. Vannak, akik szerint valahol mégiscsak a kormány irányítja a történéseket, mások szerint az ellenzék, de nyilván kapna szavazatot a sajtó, és olyanok is akadnak, akik szerint az ügyészség csóválja a kutyát.

 

Cser-Palkovics András viszont biztos benne, hogy a fontos kérdésekben még ma is Gyurcsány Ferenc szava számít. A volt miniszterelnök - így a szóvivő-helyettes – ugyanis rendszeresen magához rendeli Bajnai Gordont az Apró villába, mi másért is tenne ilyet, minthogy utasításokat adjon neki.

 

Nincs benn a magyar alkotmányban, hogy két felnőtt férfiember, akik máskülönben évtizedek óta ismerik egymást, ne találkozhatna időnként egymással. Jövőre persze ez is benne lehet, főleg, ha a Fidesz kétharmaddal nyer, de ne szaladjunk ennyire előre, lehet, hogy ehhez a Jobbik is kell majd - szóval, messzi még az a kétharmad, hisszük, ha majd látjuk.

 

Cser-Palkovicsnak azonban most az egyszer igaza van abban, hogy Gyurcsány Ferenc irányítja Magyarországot. Számos jel utal ugyanis arra, hogy ő találta ki az H1n1 vírust, mindezt abból a célból, hogy azután egy MSZP-közeli offshore cég legyárthassa az oltóanyagot, amit majd jó áron el lehet adni a magyar államnak.

Világos ez, mint a nap, ráadásul egyértelmű, hogy a Jobbik is Gyurcsány köpenyegéből bújt elő. Amilyen nagy sakkjátékos a Fletó, már azt is látta előre, hogy a polgári körökből kipattan majd Morvai Krisztina pártja, ezért is javasolta annak idején Orbánnak, hogy alakítson polgári kört Vona Gáborral.

 

Gyurcsány, folytatva Cser-Palkovics észjárását, nem lopja a napot, a nap 24 órájában azon agyal, hogy miként is tudna még többet ártani a nemzetnek. Ez nem kitaláció, nem kisebb gondolkodó, mint maga a Vezénylő Tábornok mondta néhány évvel ezelőtt: a baloldal, amikor csak teheti, ráront a nemzetre.

 

Gyurcsány tehát erre a rárontásra akarja rávenni Bajnait. Cser-Palkovics nem tudja, ezért eláruljuk neki: Bajnai sokat szabódik az ügyben, nem szokása neki rárontani semmilyen nemzetre, a sajátjára különösen nem, de Gyurcsány erősebb nála. Úgyhogy kénytelen néha ő is rárontani. Nem meggyőződésből, hanem mert, ahogyan a dakota mondás tartja: az erősebb kutya ront rá a nemzetre.

 

A gazdasági válságra is Gyurcsány vette rá Bajnait. Az egész úgy kezdődött, hogy nem volt semmi baj, sem idehaza, sem pedig a világban, különösen a bankszektorban volt rendben minden. Csakis megalapozott, biztonságos hitelek voltak kihelyezve mindenfelé, ám a Gyurcsány úgy látta jónak, hogy a túlélése érdekében jó lenne egy kis válság. Szólt a Bajnainak, akinek ez már persze jobban tetszett, mint a rárontás: több cége is érdekelt volt a válságban, vett még gyorsan néhányezer válság-részvényt, aztán belevágott: lássuk uramisten, mire megyünk ketten!

 

Gyurcsány és Bajnai végül milliárdokat kerestek a válságon, még úgy is, ha Obamának is tejelni kellett, meg Putyin, Sarkozy és Merkel is tartotta a markát.

Mindezt annak a fényében érdemes említeni, hogy Cser-Palkovics András, helyettes szóvivő már most ilyen világosan látja a dolgokat. Még belegondolni is félelmetes, milyen világosan lát, és fogalmaz majd akkor, amikor már ők fogják kormányozni az országot. Talán még az is benne lesz az általuk kreált új alkotmányban, amit eddig a Gyurcsány-cégek üzleti érdekei miatt korábban elhallgattak: hogy a világ lapos, és négy elefánt tartja a hátán, nehogy leessen.

 

A Klubháló- www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

 

Most & Itt
2009.11.15 21:11

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.