Megemelte Orbán Viktor védelmi szintjét a Terrorelhárítási Központ. Azt a szintet, ami eddig sem lehetett alacsony. Hogy pontosan mekkora, nem tudhatjuk: a mi adóforintjainkból fizetik a terrorelhárítókat, úgyhogy semmi közünk hozzá.

A migráció miatt volt erre szükség, mondják, mert nőtt a terrorveszély.

Orbán fél. Nem a migránsoktól (menekültektől, bevándorlóktól) retteg, hanem mindenki mástól. Október 23-án is elmenekült, nem mert itthon maradni ebben a félelmetes országban.

Mostantól minden másképp lesz. Még tán a levegőt is megszűrik odafenn a hegyen, csak megbízható, nemzetbiztonsági ellenőrzésen átesett széljárás teheti ott tiszteletét.

Szigorúan ellenőrzött huzatok.

Rossz lehet neki, még annál is rosszabb, mint nekünk. Nem mehet sehová egyedül, testőrök kísérik mindenhová. A klotyóra talán kiengedik, de előtte azt is átvizsgálják, hogy nem rejtőzik-e ott valaki, illetéktelen illető. Ételét, italát hivatásos kóstolászok tesztelik. A moziban megnézik előtte a filmet, nehogy olyat lásson, ami veszélyes lehet rá.

Ha van oka a félelemre, az rossz. Ha nincs, és csupán a démonai játszanak vele, még annál is rosszabb.

Borzasztó érzés lehet ennyire hatalmasnak lenni. Olyan félelmetesnek, hogy állandóan félnie kelljen.

Mi, hétköznapi többiek, szintén félünk a magunk módján. Félünk, mert féltjük, amink van: családot, megélhetést, az övénél nagyságrendekkel szerényebb javainkat.

Akinek a háza körül fegyveresek vigyázzák az utcákat, az máshogy fél, mint a hétköznapi ember. A testőrökkel védett személy permanens félelemben él, a legegyszerűbb mondatokat is papírról olvassa, nehogy olyat mondjon, amit nem akart.

Amiből baja lehet.

Mindenből baja lehet - fűben, fában ellenség, minden bokor mögött veszély lapul. Még nem esett baja, és - látva a rá vigyázó őrzőket -, feltehetőleg nem is esik.

Szar lehet úgy félni, ahogyan ő fél.