A rakodópart alsó kövén ülnék és nézném, hogyan úszik el a dinnyehéj. De nincs rakodópart, vagyis, valahol még megvan, mélyen a víz alatt, láthatatlanul.

Azért a víz az úr.

Ezt persze nem mindenki tudja, vannak, akik azt gondolják, hogy az árvíz sem más, mint olcsó bolsevista trükk. Látványos háttér és díszlet a Nagy Nemzeti Mutatványhoz: csak azért kellett ez a sok víz, hogy a vak is lássa, velünk nem lehet kikukoricázni.

A Belügyminisztérium ezúttal spórolt az sms-ekkel, talán, hogy ne lehessen szórakozni a világhálón, de az internet közönsége így is megtalálta a maga mulatságát: ha víz alá került a háza, ússzon át egy másik lakásba!

Pedig most tényleg nem a kormány tehet az árvízről. Még tán nem is Gyurcsány, bár ebben soha nem lehetünk biztosak, ebben az országban emberemlékezet óta mindenért ő a hibás.

Meg persze Brüsszel. Már régóta gyanúsak, tudható volt, hogy most is rosszban sántikálnak. Miután rájöttek, hogy a fülkeforradalom szabadságharcosait ortodox módon nem képesek térdre kényszeríteni, kitalálták nekünk ezt az árvizet. Perverz ötlet, de ezzel sem mennek sokra.

A kormány a helyén van, sőt a helyén is marad. Megvédenek mindenkit, trafikkárosultat, devizahitelest, átvágott pedagógust, meglopott magán-nyugdíjpénztári tagot. És a legszebb, hogy ezt nem kell kérvényezni, a megvédés alanyi jogon jár mindenkinek, akár kéri az illető, akár nem.

Nem is igazi miniszterelnök az, aki ilyenkor nem megy le az emberek közé. Kockás ingben, csizmát húzva, mert ez a trendi viselet, amikor a politikus terepre megy. És párbeszédet folytat a katasztrófavédelem főnökével. Egyszerű szavakkal fejezi ki magát, lassan mondja, hogy mindenki értse: - Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit. - Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben? - Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé a miniszterelnök. – Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter? – Onnan? Igen! – mondja Bakondi.

Bakondi György, ha van, aki ezt a nevet még mindig nem ismeri, a katasztrófavédelem főnöke. Ő felel árvízért, havazásért, földrengésért, ő az illetékes akkor is, ha netán valamelyik tűzhányónk kitörésre vetemedne. Az ő egyik alkutyája volt az a bizonyos Tóth úr, aki a Nagy Márciusi Hókáosz idején azt találta nyilatkozni, hogy a katasztrófavédelem nem azért van, hogyha kifogy otthon a kenyér, akkor az emberek őket ugrasszák el a boltba.

Ha nem mondta volna, még mindig ezt hinnénk. Tanulatlan barmok volnánk, még tán a Nemzeti Összetartozás Dalát sem tudnánk fejből elénekelni.

Ami azt illeti, nem szeretnék az árvíz helyében lenni, már most megmondom: nincs esélye. A miniszterelnök ugyanis maga vette kézbe a dolgok irányítását. Pedig már eddig is jó kezekben volt a gyeplő, a köztársasági elnök is mondta, hogy soha még ennyire nem volt szervezett a védekezés.

Azóta pedig még ennél is szervezettebb lett minden, láttuk a Facebookra feltett videókat, szakszerűség a köbön. Talán még a márciusi hóhelyzetben eltévedt székely kamionosokhoz hasonló történetből kellene valamivel több. Hogy a lakosság ne csupán tudja, de a saját szemével is lássa, amint a miniszterelnök fuldoklókat ment ki a vízből, kutyákat és egyéb kisállatokat helyez biztonságba.

Pelikán gátőr jut az eszünkbe, a felejthetetlen igazságaival: a Duna az jön, a Duna az mindig jön. A Dunával jó lesz vigyázni.

Örök időkre érvényes, megfogadásra érdemes intelem ez. Nem elég az összetartozás - összefogás is kell. Különben mehetünk a víz alá, vár bennünket a barackfa, amely alatt nem csupán mindenki táncol, de a talpasaink is egymásra lépnek.