Most & Itt

A Bayer elvtársat már senki sem akarja meglincselni?

A jobboldal nagyon szűk körben ismert zászlóshajója, a Magyar Hírlap, napok óta azzal riogatja olvasóit, hogy a Magyar Nemzettől átcsábított...

A jobboldal nagyon szűk körben ismert zászlóshajója, a Magyar Hírlap, napok óta azzal riogatja olvasóit, hogy a Magyar Nemzettől átcsábított publicistáját, Bayer Zsoltot meg akarják lincselni. Megvárják a cigányok a TV székháznál és kezdődik a lincselés. Sőt, nemcsak őt, hanem a többi más magyarokat is.


A Bayer Zsolt meglincselésére invitáló felhívás a nacikhaza.blogspot.com oldalon jelent meg. Mely portál a nevéből következően egy náciellenes orgánumnak tűnik. Ilyen alapon persze a Magyar Hírlap is magyarnak gondolható, valamint hírlapnak, de ebbe most ne menjünk bele - kevesen olvassák, úgyhogy teljesen mindegy.

De az már egyáltalán nem érdektelen, hogy a nacikhaza portál valójában egy megtévesztés. Merthogy rasszista honlap ez a javából. Persze, nem sokan olvassák ezt sem, de tudjuk, sok kicsi sokra megy, meg aztán ilyen szennyből egy is túlságosan sok.
Ráadásul nem is egy van az ilyenekből, hanem egy csomó. Gomba módra szaporodnak a magukat nemzetinek és hazafinak valló honlapok, a nyomdában előállított sajtótermékek.

A módszer egyszerű: valakik, valahol kitalálnak valami valótlanságot, majd jól felhergelik magukat és másokat. Köztük békés embereket, akiknek egyébiránt eszük ágában sem lenne felhergelődni, Különösen nem ebben a nagy nyári rekkenőben. Szívesebben hűsölnének valamely víz partján, vagy a szobájuk meghitt hűvösében. De nem lehet nyugodtan hűsölni, mert felajzás van, és hergelés ezerrel: veszélyben a haza, a Nemzet Zsoltiját valakik fondorlatos módon meg akarják lincseltetni.

Persze, akinek egynél több befejezett általánosa van, az észreveszi, hogy kilóg a lóláb, vagyis, hogy a tipikus műbalhé esetével állunk szemben. Ám nem mindenkiről tételezhető fel, hogy elég iskolát végzett. Nyilvánvaló, hogy a Gyurcsány a hibás, amiért idáig süllyedt az oktatás. (Ide nekem egy Fidelitas matricát!)
Sőt, már mag
át Bayer Zsoltot is a Gyurcsány találta ki. Számos jel utal erre: a kiváló publicista – a Medence és környéke, valamint más, antiszemita tárgykörben alkotott írások avatott tollú szerzője – ugyanis korántsem onnan indult, ahol most van.

És most nem arra gondolok, hogy nemrég még a Magyar Nemzettől kapta a fizetését, most pedig a Magyar Hírlapnál élvez, bizonnyal szerénynek nem mondható apanázst. Persze, távol álljon tőlünk a gondolat, miszerint a nagyszerű szerzőt anyagi okok motiválták volna a munkahelyváltásban.

Ha akarnánk, sem gondolnánk, hogy hősünk több pénzért hagyta ott a Magyar Nemzetet. Szerintem szó sincs ilyesmiről, a történet ennél jóval árnyaltabb: a Hírlapnál nyilván nagyobb a sajtószabadság, mint a Nemzetnél, magasabbra hág a nemzeti elkötelezettség, és kézzelfoghatóbb a keresztény eszmeiséggel elegy polgári identitás.

Csakis erre lehet gondolni, meg arra, hogy a Magyar Nemzetben valószínűleg nem adták volna le Bayer medencés írását. Sok mindent leadnak ők is, amit ép erkölcsi érzékkel nem kellene, de idáig talán nem vetemedtek volna.

Szóval, csak azt akartam mondani, hogy a nacikhaza.blogspot.com nem egy náciellenes portál. Minek folytán Bayer Zsoltot senki sem akarja meglincseltetni. Még akkor sem, ha – a régi vicc csattanójával szólva - netán lenne rá igény.

A Klubháló -www.klubhalo.hu -számára írt cikk írott változata



Most & Itt
2008.08.13 09:08

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.