Talán, ha annak idején a fiatal Hitler egy kicsivel több támogatást kap. Nem a mozgalmához, hanem a festészeti tanulmányaihoz. Valamely hozzáértő mester segíthetett volna neki, hogy jobban kiteljesedhessen az alkotásban, és biztosabb kézzel formálja meg a tájképeit. Vagy ha időben eljut egy pályaválasztási tanácsadóhoz, ahol a témában jártas szakemberek eligazították volna, hogy mihez van igazi képessége. Akkor talán egy őrült, a fél világot vérbe borító diktátor helyett az emberiség kapott volna egy megbízható, a vasúti kocsikat szakavatott kézzel a síneken tartó mozdonyvezetőt. Vagy egy szakszerűen dolgozó kirakatrendezőt, esetleg egy nem túl kreatív, ám óramű pontossággal dolgozó úri szabót.

Nem így történt. S bár régen volt, van egy olyan sejtésem, hogy a korabeli média jócskán felelős azért, ami a harmincas évektől először Németországban, később meg a világ számos más táján történt. Ha nem írnak annyit Hitlerről és a mozgalmáról, hanem helyén kezelik az ügyet, bizonyára sok minden másképp lett volna

Csütörtökön reggel az egyik kereskedelmi csatorna Mokka című műsorában ismét láthattuk Bácsfi Dianát. A még mindig fiatal hölggyel hosszú ideje nem találkoztunk, amikor utoljára csodálhattuk a képernyőn és az újságokban, nem női mivoltával, hanem jól fejlett náci karlendítéseivel hívta fel magára a figyelmet. A mindenre képes magyarországi média persze kéjes sikkantásokkal kapott az alkalmon, az egyetemről nézetei miatt kicsapott, és ily módon mártír szerepben domborító hölgy pedig örömmel tett eleget a kéréseknek. Ha kérték, menetelt, amikor meg az volt a feladat, előrenyújtott mellső lábaival borzolta a sajtómunkásoknál nagyságrendekkel tisztességesebb nézők idegeit.

Azután, már nem is emlékszünk miért, Bácsfi Diána valahogy elmúlt. Egyszerre csak kiesett a szerkesztő urak és hölgyek piksziséből, valószínűleg azért, mert már nem volt érdekes. Ennyi volt benne, a közönségnek új húsra fájt a foga. Már szegény Szabó Albertre, a kilencvenes évek szalon-nácijára sem emlékszünk, és sokáig úgy tűnt, Bácsfi testvér is örökre a feledés jótékony homályába vész. Jöttek helyettük a politikai hátszelet élvező, a Bácsfi egyszemélyes mozgalmánál jóval szervezettebb, és emiatt egy fokkal félelmetesebb Kossuth tériek, az árpádsávos eszméket nemzetinek hazudni próbáló nyilasok.

„Köszönet” a Mokka agytrösztjének, amiért most évek múltán újból előásta nekünk Bácsfi Dianát. A még mindig fiatal hölgy szemre nem sokat változott, ám mégsem olyan, mint amilyen évekkel ezelőtt volt. Bácsfi Diána, akiről már korábbi szereplései okán is tudtuk, hogy több nyelven beszél - még szanszkritül és ógörögül is megérteti magát, valamint tudja olvasni a hieroglifákat, - most, 2007 tavaszán, az utcán sétálva válaszolt a mokkás riporter kérdéseire.

Arról beszélt, hogy már gyermekkorában is más volt, mint a többi gyerek, napjai azzal teltek, hogy értetlenkedve nézte a társait, amint azok össze-vissza futkároznak. Neki már akkor is komolyabb és komorabb gondolatok jártak a fejében: halálról, elmúlásról elmélkedett gyermekként Bácsfi Diána. Ha valamivel oknyomozóbb és mélyenszántóbb a riport, talán azt is megtudhattuk volna, hogy hősünk járt-e óvodába, s ha igen, mi lehetett a jele? Eper? Vadalma? Netán horogkereszt? Már kiskoromban felnőtt voltam, mondta most a Mokkában a valaha náci nézeteket valló egyetemista, nem tudtam soha gyerek lenni.

Bácsfi Diána, 2004-ben még Magyar Jövő Csoport néven indított politikai mozgalmat, ám alig néhány évvel később, 2007-ben, másképp képzeli el a saját jövőjét. Egyiptológusnak tanul, és azt is elmondta, hogy már nem tud egyetérteni a korábbi nézeteivel. Mostanában, állítja, távol áll tőle az erőszak és a népirtást sem helyesli.

Megszívelendő gondolatok. Főleg, ha tudjuk, hogy Bácsfi, amikor nem az egyetemen okul, előadásokat tart, és könyvet ír. Nem otthon írja a könyvet, ott erre nincs lehetőség, édesanyjával ugyanis anyagi okok miatt egy egyszobás lakásba voltak kénytelenek költözni. A fiatal egyiptológus hallgató laptopjával a belvárosi Centrum kávéházban írja a könyvét, s a műsor készítői – hogy némi szakmai bravúrt is bedobjanak - megkérdezték az egyik pincért, milyen vendégük nekik Bácsfi Diána.

Jó volt hallani a választ, megnyugodni, hogy nincs vele baj: nem zavarja a többi vendéget, általában csendben ül az asztalánál, fogyaszt valamit, közben dolgozik.

Ha meg végzett a napi penzummal, akkor sem csinál semmilyen ribilliót: fizet és távozik.

A Klubháló- www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata