Most & Itt

2014, a Nemzeti Rezsiharc Éve

Volt már elrugaszkodás és felemelkedés, és a rezsiharc is biztosan sikeres lesz. Idáig ugyanis minden sikeres volt, amihez a kormány hozzányúlt...

Volt már elrugaszkodás és felemelkedés, és a rezsiharc is biztosan sikeres lesz. Idáig ugyanis minden sikeres volt, amihez a kormány hozzányúlt, nemcsak azért, mert megérdemeljük, hanem azért is, mert Magyarország jobban teljesít. Megszűnt a bűnözés, a magyar embereknek már szinte nem is kell adót fizetniük, a gazdaság nem győzi felszívni a beáramló tőkét. Az egymillió új munkahely is bőven meglesz, illetve, már meg is van, több is, mint amennyi kellene, egy emberre kettő, sőt, vannak régiók, ahol három új munkahely jut.


Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni azon, ha 2014-ben sok gyerek kapja majd a Rezsiharc nevet. Ehhez persze törvénymódosításra is szükség lesz, talán még az alaptörvényhez is hozzá kell nyúlni, de mindez nem nagy ár azért, hogy hat év múlva Kovács Rezsiharc, Szabó Rezsiharc, vagy éppen Kis és Nagy Rezsiharc nevű gyerekekkel népesüljenek be az akkori iskolák. Természetesen nemcsak újszülöttek viselhetik majd a Rezsiharc nevet, hanem, gyorsított eljárással, bármely Rózsa, Rózsi, vagy Rezső névre hallgató természeteses személy is élhet ezzel a lehetőséggel. (Sajtóértesülések szerint Hoffmann Rózsa lesz az első, akit ünnepélyes keretek között először keresztelnek át Rezsinek, igaz, más forrásaink úgy tudják, hogy erről még nem született döntés.)

A rezsiharc ugyanakkor önálló nemzetiség is lesz, saját nyelvvel és iskolákkal. Ez a nyelv kezdetben hasonlít majd a magyarra, de idővel, természetesen a fokozatosság elvét betartva és senkit sem kényszerítve, kialakul majd a rezsiharcosok másokétól eltérő nyelvezete.

A sportban is érezhetővé válik, hogy 2014-et a rezsiharc évévé nyilvánították. Megalakulnak az első rezsiharc-egyesületek, a rezsiharc ugyanis önálló sportág lesz, s mint ilyen, jelentős állami támogatásban részesül. Elkészülnek az első rezsiharcra alkalmas stadionok, amelyekben a nézők a legjobb magyar és külföldi rezsiharcosok küzdelmének tapsolhatnak. Lesz VIP-páholy is, ahol a miniszterelnök és az arra érdemesek szoríthatnak kedvenc rezsiharcosaik győzelméért. Az év második felében az első rezsiharcos labdarúgó csapat elindul a másodosztályú bajnokságban és győzelmet győzelemre halmozva, az évad végén meg is nyeri azt.

Ha lesz rá igény, akkor a rezsiharc politikai párttá alakul, Nemzeti Rezsiharcosok Szövetsége néven. Ez a párt a kormányt korábban többször is megtámogató Békemenetből válik ki, tagjai között régi, harcban edzett békemenetesek masíroznak. Csupa olyan személy, valamint illető, akiknek már kevés a Békemenet radikalizmusa. Ők azok, akik a mostaninál több szigort követelnek a bankokkal szemben, és legszívesebben már ma hadat üzennének a gyarmattartó Európának.

Kezdetben persze nem lesz kötelező elvárás, hogy minden magyar ember szimpatizáljon a Nemzeti Rezsiharcosok Szövetségével. Türelemre és meggyőzésre lesz szükség, nyomásgyakorlást, pláne erőszakot, csak igen kivételes esetekben, úgynevezett végső megoldásként lehet majd alkalmazni.

A Nemzeti Rezsiharcosok Szövetségének tagjai ugyanis az alaptörvényben is rögzített szabályok szerint békés természetűek, nem ártanak senkinek, ez alól csak igen indokolt esetben, s a parlamenti többség jóváhagyásával lehetnek kivételek. Például akkor, ha valaki ellentmond egy rezsiharcosnak, vagy, teszem azt, kihozza őt a sodrából.
Idővel azonban az ilyen esetek előfordulásának a valószínűsége a nullával lesz egyenlő, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere, miután betöltötte történelmi küldetését, átalakul a Nemzeti Rezsiharc Rendszerévé.

Mindenért kevesebbet fizetünk majd, a végső cél pedig az, hogy semmi se kerüljön semmibe. Ha majd meglesz ez is, akkor elmondhatjuk végre, hogy végleg magunk mögött hagytuk a múltat.

Megvalósul gyönyörű képességük, a Rend.

 

Most & Itt
2013.12.31 12:12

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.