Zsidó férfiak gyújthatták fel a Kenyérszaporítás templomát

A rendőrség szerint két izraeli zsidó vádolható a Kenyér- és borszaporítás templomának egy hónappal ezelőtti felgyújtásával – értesült szerdán a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
Ideológiai okokból elkövetett gyűlölet-bűncselekmény szerepel a két – 19, illetve 20 éves – férfi, az Ofakim városban lakó Jinon Ruveni és az Elad nevű ultraortodox városban élő Júda Aszraf ellen benyújtott vádiratban.

Eredetileg öt embert vettek őrizetbe a templom június 18-i felgyújtása miatt, de végül a Sin Bét, a belbiztonsági szolgálat és a rendőrség közös nyomozása alapján csak kettejüket vádolják a bűncselekmény elkövetésével.

A Sin Bét szerint a gyújtogatók egy olyan kis létszámú, szélsőséges ideológiát képviselő ultranacionalista csoporthoz tartoztak, amely 2013 óta több helyen is gyújtogatott. A csoport képviselői szerint csak az tekintheti magát zsidónak, aki szembehelyezkedik a keresztényekkel.

Ebből az ideológiai okból gyújtották föl a Kineret-tó (Genezáret-tó) északkeleti partjánál álló templomot, amelyet azon a helyen építettek, ahol az Újszövetség szerint Jézus öt cipóval és két hallal jóllakatott egy mintegy ötezer fős tömeget.
A rendőrség eleve gyűlölet-bűncselekményre gyanakodott, mert a templom bejáratánál a folyosó falára festékszóróval egy héber nyelvű ima bálványimádást elítélő sorát firkálták fel.

Az utóbbi években jobboldali zsidó szélsőségesek számos helyen gyújtogattak templomokban és mecsetekben, „Ez az ára” felirattal kísért gyűlölet-akcióikban. Ezeket általában a telepeseket sértő lépések vagy merényletek után követték el, véletlenszerűen kiválasztott kegyhelyeken, palesztin civilek vagy akár az izraeli biztonsági erők elleni bosszúként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.