Zöld utat adott a görög parlament a harmadik mentőcsomagnak

A parlament helyi idő szerint nagyjából hajnali 3 órakor ült össze, és jóváhagyta a harmadik mentőcsomagot, így pénteken az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportja, az Eurogroup elé terjesztik azt.

Hosszas vita után pénteken reggel a görög parlament elfogadta a harmadik mentőcsomagot és a hozzá kapcsolódó kemény feltételeket - írja a BBC.

Most az euróövezet pénzügyminisztereinek jóváhagyása következik, s ha minden jól megy, augusztus huszadika előtt megnyílhat a „segélycsap”, Görögországnak ugyanis eddig a határidőig kell kifizetnie egy 3,2 milliárd eurós tartozást az Európai Központi Banknak (EKB).

Alekszisz Ciprasz parlamenti beszédében hangsúlyozta, a mentőcsomag egy „szükséges választás”, ezzel ugyanis elhárítható az a fenyegetés, amelyet egy újabb áthidaló kölcsön jelentene. Utóbbival „a gazdaság visszazuhanna a végtelen válságba”.

Végül 222-64 arányban elfogadták a megállapodást, ugyanakkor a Sziriza 31 képviselője, köztük a korábbi pénzügyminiszter, Janisz Varufakisz is leszavazta a mentőcsomagot, 11-en pedig tartózkodtak.

Görög sajtóértesülések szerint Ciprasz bizalmi szavazást kér maga ellen a jövő héten, s amennyiben megbukik, le kell mondania és új választást írhatnak ki.

Ha az eurózóna pénzügyminiszterei is rábólintanak a tervre, akkor Athén 85 milliárd euró értékű, három évre szóló mentőcsomagot kap. Ebből tízmilliárdhoz azonnal hozzájuthatnak a bankok, amelyeket az év végéig fel kell tőkésíteni.

A tervek szerint Görögországnak a GDP fél százalékát elérő elsődleges – vagyis az adósságszolgálat nélkül számított – többletet kell elérnie 2016-ban, a rá következő évben ennek 1,75 százalékra kell emelkednie, és idén is legfeljebb 0,25 százalékos deficittel zárhat a görög államháztartás. A görög gazdaság teljesítménye az idén még 2,1–2,3 százalék között, jövőre pedig fél százalék körül csökkenhet, 2017-ben viszont vissza kell térnie a 2,3 százalékos növekedési szintre.

E mellett széleskörű reformokat kell végrehajtania Görögországnak, liberalizálni kell a gázpiacot, és alapot hoznak létre a privatizációra szánt állami vagyon kezelésére, illetve keményebb adószabályozásokról is szólnak a hírek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.