Zimbabwe: perre megy a vesztes

Bíróságon támadja meg a zimbabwei elnökválasztás eredményét Morgan Tsvangirai, a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) jelöltje.

Tsvangirai ezt az után közölte, hogy a választási bizottság bejelentette: a múlt heti választáson az 1980-as függetlenné válás óta előbb miniszterelnökként, majd államfőként az ország élén álló 89 éves államfő, Robert Mugabe 61 százalékot kapott, míg ellenfelének a szavazatok 34 százaléka jutott.

Mugabét nyomban megválasztott elnöknek is nyilvánították, az MDC képviselői viszont közölték: a bíróságon bizonyítékokkal fogják igazolni, hogy súlyos választási csalások történtek. Tsvangirai úgy vélekedett, hogy az eredmény újra válságba taszítja az országot, és bejelentette: bojkottálják a kormányzati intézményeket, és az MDC nem fog együttműködni Mugabe pártjával, a ZANU-PF-fel, amellyel szövetséget alkottak azóta, hogy a 2009-es választások erőszakhullámba torkollottak az afrikai országban. A párt kincstárnoka, Roy Bennet polgári engedetlenségi mozgalomra szólította fel híveiket. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár viszont arra kérte a két tábor politikusait, hogy küldjenek „világos megnyugtató üzeneteket” követőiknek.

A szabálytalanságokat szóvá tette az Egyesült Államok is. John Kerry külügyminiszter szerint az eredmény „nem fejezi ki hitelesen a zimbabwei nép akaratát”. Ugyancsak aggodalmát fejezte ki a feltételezett szabálytalanságok miatt az Európai Unió, az egykori gyarmattartó, Nagy-Britannia külügyminisztere, William Hague pedig a csalásgyanús esetek alapos kivizsgálását sürgette. A regionális hatalom, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, Jacob Zuma viszont már gratulált is sikeréhez Mugabénak és a választásokon hetven megfigyelővel jelen lévő Afrikai Unió előzetes jelentése is „szabadnak és hitelesnek” minősítette a voksolást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.