Zeman: Károsak az Oroszország elleni szankciók

Milos Zeman szerint a szankciók megkárosítják a cseh mezőgazdaságot, a cseh gazdákat és a cseh ipart is, s alapvetően a tanácstalanság bizonyítékai. 

Az EU azután léptette életbe a szankciókat, hogy Moszkva elfoglalta a Krím félszigetet, továbbá azért is, mert Oroszország támogatja a Kijev-ellenes kelet-ukrajnai felkelőket. A cseh államfő az EU intézkedéseit már korábban is nyilvánosan bírálta.

A szankciók – fejtette ki Zeman – senkinek sem segítettek, csak problémákat és károkat okoztak. „A büntetőintézkedések a tanácstalanság megnyilvánulásai. Ha segíteni akarunk a cseh mezőgazdaságnak, akkor a Cseh Köztársaságnak az Európai Tanácsban végre az eddigi ködösítés helyett egyértelmű álláspontra kellene helyezkednie, és csatlakoznia kellene azon országokhoz, amelyek a szankciók megszüntetését javasolják" – húzta alá a cseh államfő. Zeman megemlítette, hogy a szankciók feloldását már korábban a francia gazdasági miniszter vagy a német külügyminiszter is javasolta.

„Az Európai Tanácsban továbbra is vannak olyanok, akik félnek dönteni, és félnek megszüntetni a szankciókat" – mutatott rá az elnök.

Kifejezte reményét, hogy a jövő évi mezőgazdasági kiállításra az Oroszország elleni gazdasági szankciók már a múltéi lesznek.

Milos Zeman hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a szankciók az EU-Oroszország viszony javulásának legnagyobb akadályát jelentik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.