Zágrábban azt találgatják, ki lehet a következő áldozat

Több hollywoodi szuperprodukció forgatókönyve kijönne a feltételezésekből, ki, miért likvidáltatta a Nacional hetilap főszerkesztőjét. A rendőrség szombati sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozták a feltételezett gyilkos fantomképét. Most már az is biztos, hogy a plasztik robbanóanyagot egy lopott motorban rejtették el.

Hosszú a lista, ki mindenki utálta szókimondása miatt Pukanićot: politikusok, vállalkozók, alvilági figurák egyaránt vannak közöttük. Akadnak például, akik a feleségét - a házaspár nagy botrányok után éppen válni készült - gyanúsítják bosszúállással, mások szerint még az sem zárható ki, hogy a horvát titkosszolgálat végzett vele, mert kellemetlenül sokat tudott.

A legfrissebb hírek szerint az épület biztonsági kamerái rögzítették a csütörtök esti zágrábi merénylet elkövetőjét, amint jóval a robbantás előtt motorkerékpárral behajtott a Nacional hetilap udvarára. A járművet közvetlenül Pukanić autója mellett parkolta le, majd komótosan kisétált az utcára.

A nyomozók szerint több tettesről kell beszélni, mert valószínűleg több helyről is figyelték a terepet. Órákig vártak, hogy biztosra menjenek, az aktiválásra pedig mobiltelefont használtak. A robbanószerről gyanítható, hogy szerb gyártmányú, a robbantás elkövetőit ezért már Szerbiában, Boszniában és Montenegróban is keresik.

A környező országokban nem cáfolják, hogy akár a „saját halottjuk” is lehetne Pukanić. Montenegróban például csak „nemkívánatos személyként” emlegetik a lapok a Nacional felrobbantott főszerkesztőjét, arra utalva, hogy éles hangú cikkekben rohant ki a balkáni cigarettacsempészet podgoricai ága ellen, sőt magát a kormányfőt, Milo Đukanovićot is megvádolta azzal, hogy köze van a maffiához.

Szerbiában arról írnak az újságok, hogy Pukanić nem sokkal a halála előtt jelezte ismerőseinek, halálos fenyegetést kapott Sretko Kalinićtól, akit távollétében 40 évre ítélt a belgrádi bíróság azért, mert 2003-ban részt vett Zoran Đinđić szerb miniszterelnök meggyilkolásában.

Kalinić évek óta szökésben van, hiába körözik, noha többször látták például Horvátországban is feltűnni. Egyik vezére volt az alvilági Zimonyi klánnak, amely sokáig saját rendőrséggel, igazságszolgáltatással és ehhez tartozó végrehajtó hatalommal, például saját börtönnel is rendelkezett Szerbiában.

Davor Butković a Jutarnji List zágrábi napilap ismert publicistája szombati cikkében szintén úgy vélekedik: Pukanić gyilkosai bármelyik környező országból érkezhettek, és amilyen könnyen átjárhatók a határok, azóta már rég haza is térhettek. Szerinte a megrendelő személyét igen nehéz lesz beazonosítani, és felelősségre vonni addig, amíg összemosódnak a határok a horvát közélet és alvilág között. Példaként hozza a jelenleg gyerekrablás miatt börtönben ülő Hrvoje Petračot - úgyis, mint a felrobbantott főszerkesztő közeli barátját -, akiről köztudott volt, hogy évekkel korábban azért tartott fenn egy bizonyos kávézót Zágrábban, mert onnan folyamatosan szemmel tarthatta az akkori rendőrkapitány otthonát. A presszó egyébként több magas rangú rendőr törzshelyeként is ismert volt. 

„Ivo Sanader azt mondja, nem engedi Zágráb belvárosát Bejrúttá válni, tartok tőle, hogy már régóta Kolumbiává változott" - írja Butković, aki szerint azért is nehéz fellépni a balkáni alvilág ellen, mert az a mai napig tartja a jugoszláv egységet, azaz a horvát maffia szorosan összefonódik a szerbbel és boszniaival. Ennek példája volt nemrég az a nagy spliti postarablás, amelyben a három ország bűnözői közös irányítás alatt, együtt vettek részt.

A horvát lapok kommentárjai szinte kivétel nélkül arra jutnak, a csütörtöki robbantással még nem ért véget a leszámolás sorozat. A kérdés már csak az: ki lehet a következő áldozat?

Szakértői vizsgálat a merénylet helyszínén
Szakértői vizsgálat a merénylet helyszínén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.