XVI. Benedek, az öntörvényű egyeduralkodó
Egy széteső Kúria, egy palotájába zárkózó pápa, akinek olyan viharral kell szembenéznie, amelyet az Osservatore Romano is „az utóbbi időkben példátlannak" nevez. És híresztelések mindenfelé. Négy évvel megválasztása után XVI. Benedek pápaságának súlyos válságát tapasztalhatja meg nap mint nap – írja a La Repubblica című olasz lapban Marco Politi XVI. Benedek csütörtökön közzétett levelével kapcsolatos elemzésében.
A sebzett és magányos pápa keserű és éles szavakkal fordult a világ minden püspökéhez, felhánytorgatva, hogy – a négy lefebvrista püspök kiközösítésének feloldása, és különösen a holokauszttagadási botránnyá fajult Williamson-ügy miatt – éppen a katolikus körök tanúsítottak vele szemben „ mértéktelen gyűlöletet” és „támadásra kész ellenségességet”. Odáig mentek, mondja, hogy „mértéktelen gyűlöletet" tanúsítottak vele szemben.
Valami megingott a Szentszék igazgatásában. Egy ideje már voltak erre utaló jelzések, de a legutóbbi események egy általánosabb üzemzavarra világítottak rá. A pápa döntése, hogy megbocsát a kiközösített lefebvriánus püspököknek anélkül, hogy előzőleg elérte volna lojális csatlakozásukat a II. Vatikáni Zsinat vonalához, több olyan, nagy püspökség lázadását váltotta ki, mint amilyen a német, az osztrák, a francia és a svájci. S közben kétszer is előfordult, hogy a pápai döntések még azelőtt kiszivárogtak, hogy közzétették volna őket, felzúdulást és vitákat váltva ki. Ez történt a kiközösítés visszavonására vonatkozó határozattal és megismétlődött a püspökökhöz írt pápai levél esetében is.
Giovanni Maria Vian, az Osservatore igazgatója ezekre az esetekre utalva glosszában bírálta „a római Kúrián belüli manipulációkat", de a kúria gépezetének diszfunkciói nem merülnek ki a lefebvristák ügyével. XVI. Benedek egyedül van - írja a La Repubblica, és tovább is megy ennél annak hangsúlyozásával, hogy ez nem valamiféle, a Kúrián belül ellene dolgozó párt műve, hanem a saját magányos kormányzásának a következménye, mert nem támaszkodik a másokkal való konzultációra és nem tulajdonít jelentőséget a kívülről érkező jelzéseknek. Még kevésbé figyel rájuk akkor, ha forrásuk a média, amelyre eleve gyanakodva tekint.
„Noha több mint húsz évet töltött a Vatikánban a Hittani Kongregáció prefektusaként – fejtette ki „off the record” egy érsek - Joseph Ratzinger egyáltalán nem ismeri a Kúriát. Tegnap a Szent Hivatalban lévő szobájába zárkózott be, ma pápai dolgozószobájába. A pápa teológus, nem kormányzó típus. A nap egyik felében az egyház problémáival foglalkozik, a másik felében az írásra összpontosít, Jézusról szóló művének második kötetén dolgozik. Nem szükségszerű, hogy egy nagy teológus pontosan képes legyen kitapintani a valóságot.”
Persze a Kúriában van egy maroknyi feltétlenül hűséges híve a pápának, élükön Tarcisio Bertone bíborossal, a Vatikán államtitkárával – de a hűség nem elegendő. „Érezni lehet, hogy az irányítási gépezetben vannak homokszemek” – mondta egy másik tájékozott forrás. A bonyolult mechanizmus vezetésére mindig szilárd kézre volt szükség az egyházfő és néha egy-egy különösen aktív államtitkár (a pápai állam „miniszterelnöke") részéről. Jelenleg azonban a vatikáni társadalom nem ismeri el az övéi közé valónak Bertonét, aki nem járta végig a vatikáni szamárlépcsőt. Őt Ratzinger választotta, mert helyettese volt előző posztján és biztos volt feltétlen hűségében.
De Bertone helyzete is nehéz. Egyfelől el van választva a gépezettől, másfelől időről időre előfordul, hogy nem tud befolyást gyakorolni XVI. Benedek döntéseire. Noha ügyesen hárítja el az elkövetett hibák következményeit, csak utólag tud beavatkozni. XVI. Benedek ugyanis a magányos egyeduralkodó stílusában kormányoz. A püspökökhöz írt levelében elismeri, hogy a lefebvriánus püspökökkel kapcsolatos döntésének „horderejét és határait” nem mutatták be elég világosan a bejelentéskor. Ma végre a Castrillon Hoyos bíboros által vezetett Ecclesia Dei bizottság, amely eddig egyedül tárgyalt a lefebvristákkal, a Hittani Kongregáció munkájának részévé válik, és így az integristákkal kapcsolatos döntésekbe – ígéri a pápa – az egyház vezetésének szélesebb köre is bekapcsolódik.
Ezzel a pápa gyakorlatilag beismerte, hogy ebbe az ügybe nem avatott be senkit, nem tájékoztatott senkit és szabad kezet adott Hoyos bíborosnak, aki nem tájékoztatta őt a brit püspök, Richard Williamson közismert holokauszttagadó nézeteiről. A kiközösítés megszüntetésének hívei pedig híreket szivárogtattak ki, hogy biztosnak tüntessék fel a még csak előkészítési stádiumban lévő döntést.
A pápa – mondja egy püspök, aki jól ismeri a Szentszéket – alapjában véve nagylelkűséget tanúsított, amikor magára vállalta a felelősséget, és egyetlen munkatársát sem hibáztatta. De vezetési stílusának van egy gyengesége: mindig abból indul ki, hogy ha egyszer egy irányt helyesnek tartanak, akkor azt követni kell és kész. Nem veszi figyelembe a külső következményeket és azt sem fogadja el, hogy munkatársai képesek igazi tanácsokat adni neki.”
Így nem csoda, hogy Európa és Kanada nagy katolikus püspökségei lázadtak fel arra a gondolatra, hogy a lefebvriánusok felé váratlanul kinyújtott pápai kézzel fellazulhat az egyház hűsége a II. Vatikáni Zsinat elveihez. Még a pápa bizalmasának számító Christoph Schönborn bécsi érsek is kénytelen volt elítélni „a Vatikán elégtelen kommunikációját” – ezzel az elegáns fogalmazással elkerülte, hogy közvetlenül a pápát bírálja. De éppen Ausztriában fordult elő az, hogy a pápa által kiválasztott segédpüspököt a teljes püspöki kar elutasította, meghátrálásra késztetve XVI. Benedeket. A Kúria emberei még sohasem láttak ehhez hasonlót – fejezi be eszmefuttatását a La Repubblica szakértője.
