WikiLeaks: nukleáris hulladék szabadon elvihető

Egy jemeni kormányzati tisztségviselő figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy gyakorlatilag őrizetlenül hagytak radioaktív anyagokat az országban - derült ki a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott egyik amerikai diplomáciai feljegyzésből, amelyet hétfőn ismertetett a Guardian brit napilap.

A sugárzó anyagokat, köztük kórházakból, egyetemi és agrár célú kutatásokból származó hulladékot a jemeni országos atomenergia-bizottság helyiségeiben tárolták. Az ipari kamera már hat hónapja meghibásodott, ráadásul megszüntették az érintett intézmény fegyveres őrzését is, december 30-án eltávolították az egyetlen őrt - áll a január 9-én kelt dokumentumban.

Ha ellopják, ezeket az anyagokat piszkos bombák előállítására lehetett volna felhasználni - írja a brit újság. „Nagyon kevés választja el most a rossz fiúkat Jemen nukleáris anyagaitól" - mondta a sürgöny szerint az idézett illetékes. Mindamellett néhány nappal a tisztségviselő figyelmeztetése után a radioaktív anyagokat biztonságosabb helyre vitték. Január 7-én Abu Bakr al-Kurbi külügyminiszter azt közölte az amerikai nagykövettel, hogy „jelenleg már nem tárolunk radioaktív anyagot Szanaában, és minden radioaktív hulladékot Szíriába szállítottunk". Jemeni illetékeseket egyelőre nem sikerült elérni hétfőn, hogy kommentálják a táviratban foglaltakat.

Illúziók nélkül

A Le Monde francia napilap hétfői száma szerint az Egyesült Államoknak nemigen voltak illúziói tavaly az izraeli-palesztin békefolyamatról. Túl nagy a szakadék az izraeli miniszterelnök által ajánlható maximum és egy palesztin vezető által elfogadható minimum között" - olvasható egy 2009. novemberi amerikai diplomáciai jegyzékben, amelyet a Le Monde a WikiLeaks nyomán közölt. Washington számára kérdéses volt az is, van-e Izraelben tényleges akarat a megegyezésre: Nem világos számunkra, meddig hajlandó elmenni (Benjámin) Netanjahu izraeli kormányfő - áll a jelentésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.