Washingtonnak sem tetszik az ENSZ-jelentés

Izrael után az amerikai kormányzat is élesen bírálta azt az ENSZ-jelentést, amelynek megállapítása szerint Izrael háborús és feltehetően emberiesség elleni bűnöket követett el a januári gázai övezeti háború során.

Ian Kelly külügyi szóvivő helyi idő szerint pénteken Washingtonban tartott sajtóértekezletén kifogásolta, hogy a Richard Goldstone vezette bizottság jelentése - mint mondta - túlságosan Izrael cselekedeteire összpontosít, míg az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet tetteiről csak "általános és szerény megjegyzéseket" tett.

A Goldstone-bizottság kedden hozta nyilvánosságra jelentését, amelyben nemcsak Izraelnek, hanem a palesztin fegyvereseknek is háborús és feltehetően emberiesség elleni bűnöket ró fel.

A Hamász még aznap politikai indíttatásúnak, kiegyensúlyozatlannak és tisztességtelennek nevezte a jelentést, amely szerinte "egyformán kezeli a bűnöket elkövetőket és az azoknak ellenállókat". Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön szintén visszautasította a vizsgálat megállapításait, s kijelentette, hogy a vizsgálat kezdettől fogva részrehajló volt. Izrael nemzetközi diplomáciai hadjáratot is indított a jelentés "káros hatásainak" ellensúlyozására.

Goldstone csütörtökön visszautasította a kemény bírálatokat. Kijelentette, hogy teljes mértékben függetlenül végezték a vizsgálatot, "senki nem diktálta le a végeredményt".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.