Washingtonban tárgyalt a HM államtitkára

Siklósi a védelmi és a külügyminisztériumban, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsában, a kongresszusban és politikai kutatóintézetekben folytatott magas szintű megbeszéléseket.

Az ukrajnai válsággal kapcsolatos orosz kihívás és a fundamentalista iszlám, így az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet jelentette fenyegetés állt a középpontjában azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket Siklósi Péter, a honvédelmi minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára folytatott az elmúlt négy napban Washingtonban.

A helyettes államtitkár az MTI-nek csütörtökön elmondta: tájékoztatta partnereit arról, hogy Magyarország az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban milyen azonnali megerősítő intézkedéseket tett, beleértve, hogy egy századot telepített két hónapra Litvániába. Rámutatott, hogy a balti országnak jelenleg csak két NATO-szövetségese, az Egyesült Államok és Magyarország állomásoztat katonákat a területén. A magyar katonák helyét karácsony után más erők veszik át.

A helyettes államtitkár közölte, hogy az Ukrajnának nyújtott magyar segítség keretében a Honvédkórház sebesülteket fogad, valamint ukrán katonák tűzszerész- és angol nyelvi képzést kapnak. Magyarország emellett egy tisztet küld a NATO kijevi összekötő irodájába.

Siklósi Péter partnereivel áttekintette, hogy Magyarország hosszabb távon mivel járul hozzá a NATO Készenléti Akciótervéhez (Readiness Action Plan, RAP). Ennek keretében a tervek szerint egy magyar harcoló lövészszázad vesz majd részt a szövetség Nagyon Magas Készenlétű Közös Alakulatában (Very High Readiness Joint Task Force,VJTF), amely a NATO Reagáló Erő (NATO Response Force, NRF) része.

A honvédelmi tárca képviselője beszámolt tárgyalópartnereinek arról, hogy Magyarország növelni fogja védelmi kiadásait. A helyettes államtitkár megerősítette, hogy az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Erő (International Security Assistance Force, ISAF) mandátumának idén decemberi lejárta után Magyarország több mint 100 fővel vesz részt az Eltökélt Támogatás Műveletben (Resolute Support Mission, RSM) is.

Az IS elleni küzdelemmel kapcsolatban a helyettes államtitkár ismertette, hogy Magyarország mint a terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció aktív tagja, az amerikai légierő segítségével több mint 50 tonna lőszert szállított az iraki kurd pesmerga erőknek. Megemlítette, hogy a magyar felajánlás eredetileg 224 tonna volt, de ennyire végül nem volt szükség.

A magyar kormány emellett vizsgálja annak lehetőségét, hogy ezen túlmenően hogyan tudna hozzájárulni az IS elleni küzdelemhez. Siklósi Péter az MTI kérdésre elmondta, hogy az összefogás keretében a magyar honvédség képviselteti magát az Egyesült Államok fegyveres erőinek Középső Parancsnokságán (CENTCOM), amely a közel-keleti és a közép-ázsiai régióért felelős, és amelynek székhelye a floridai Tampában van. "A megtett és a tervezett intézkedések komoly elismerést váltottak ki partnereimből, egyértelműen dicsérő visszajelzéseim voltak" – mondta.

,,Minden partneremmel rendkívül jó hangulatban beszéltem. Elismerik Magyarország teljesítményét a védelem területén " – tette hozzá Siklósi Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.