Washingtonban pereli Romániát a verespataki beruházó

A Világbank mellett működő nemzetközi bírósághoz fordult a Verespatakon tervezett ciántechnológiás aranykitermelés akadályoztatása miatt a Gabriel Resources. Szerdán nyilvánosságra hozott közleménye szerint a vállalat így próbálja elérni, hogy a román állam megadja a kitermelés beindításához szükséges engedélyeket, vagy megtérítse a beruházás költségeit.
A Mediafax román hírügynökség által idézett közlemény szerint a Gabriel Resources januárban indította el az eljárást, az államfőnek, a miniszterelnöknek és a kormánynak címzett átiratával, amelyben a vita közös megegyezéssel történő rendezésére tett javaslatot. Áprilisban és májusban ismételten jelezte tárgyalási szándékát, de választ egyik intézménytől sem kapott.

A Gabriel Resources konkrét kárigényről nem számolt be – közleményében azt írja, hogy "teljes körű kompenzációt" követel a romániai beruházásaiért, a befektetések védelméről szóló szerződések szerint. A vállalat ugyanakkor rámutat, hogy "a részvényesek és főként a román állam érdekeit a legjobban az szolgálná", ha a bányaprojekt megkapná a megfelelő jóváhagyásokat, ez pedig szerinte "kizárólag a román politikusokon múlik". A Gabriel Resources birtokolja a verespataki aranybánya kitermelésére létrehozott Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vállalat részvényeinek 80,69 százalékát.

Az RMGC úgy becsüli, hogy 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt nyerhet ki ciántechnológiával, a Nyugati Szigethegységben található településen. Az ezredfordulón, homályos körülmények között odaítélt koncessziót azonban mindmáig nem tudta érvényesíteni, mert a helyi lakosok egy része nem hajlandó elhagyni a települést, és környezetvédelmi szervezetek a bíróságon többször is elérték a bánya megnyitásához elengedhetetlen hatósági engedélyek érvénytelenítését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.