Washington tárgyalhatna a tálibokkal

Az Egyesült Államok a békestratégia részeként tárgyalóasztalhoz ülhetne a tálibok párbeszédre hajlandó képviselőivel – Richard Holbrooke afganisztáni és pakisztáni különmegbízottat ezzel a tanáccsal fogadták Iszlámábádban.

Richard Holbrooke a nap folyamán, csütörtökig tartó pakisztáni látogatásának keretében Aszif Ali Zardari  államfővel tárgyalt. Holbrooke prioritásai közé tartozik, hogy megálljon a tálibok  erősödése Afganisztánban, szétzúzzák az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot, és biztosítsák, hogy sem Afganisztán, sem Pakisztán  nem szolgál támaszpontként a tálibok számára.

Az Egyesült Államok azt tervezi, az elkövetkező másfél évben  megduplázza, több mint 60 ezer főre emeli egységei létszámát  Afganisztánban.

Mahdum Sah Mehmud Kuresi pakisztáni külügyminiszter szerint ez azonban csak akkor lesz hatékony, ha Washington politikai  kapcsolatot keres a mérsékelt  tálibokkal. Hangsúlyozta, hogy akadnak a tálibok között olyanok, akikkel nyilvánvalóan nem lehet nem lehet egyezségre jutni, de vannak olyanok is, akik hajlanak a kiegyezésre, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Kuresi bejelentette, hogy amerikai-pakisztáni munkacsoportot  hoznak létre, amely felülvizsgálná a terrorizmus elleni harc stratégiáját és új stratégiát dolgozna ki.

Tavaly Szaúd-Arábia segített tárgyalóasztalhoz ültetni az egykor  tálib tisztviselőket és a kabuli kormányzattal kapcsolatokat ápoló afgánokat. Afganisztán másfelől nem bízik Pakisztánban. Hamid Karzai  afgán elnök kormánya azt gyanítja, a pakisztáni titkosszolgálat titokban a tálibokat segíti, abban bízva, hogy sikerül helyreállítania Kabulban a korábbi pakisztáni befolyást. Iszlámábád 2001-ben nyilvánosan szakított a szeptember 11-ét követő offenzívában elűzött rezsimmel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.