Washington tagadja, hogy kapcsolatban állna az UFO-kkal

Több tízezer amerikai támogatta azt a két petíciót, melyek arra vártak választ az Obama-kormánytól, hogy van-e tudomásuk a földönkívüli élet bármiféle formájáról. A Fehér Ház válaszában kiemelte: tudomásuk szerint bolygókon még sosem landolt UFO és nincs bizonyíték arra sem, hogy a Földön kívül máshol is volna élet.

A Fehér ház ma hivatalosan is tagadta, hogy bármiféle tudomással bírna földönkívüli életformákkal fenntartott kapcsolatokról, írja a BBC.

A bejelentés azután hangzott el, hogy az Obama-adminisztráció által létrehozott, az állampolgárok és a kormány közti levelezőplatform, a We The People nevű honlapra több petíció is érkezett a földönkívüliek témájában.

Az amerikai kormány és az állampolgárok közti kapcsolat egyszerűsítését és erősítését célul kitűző honlap ugyanis azt ígéri, hogy abban az esetben, ha valakiknek sikerül ötezer aláírást gyűjtenie petíciójához, akkor ők azt eljuttatják a kormánynak. A bűvös határt két beadványnak is sikerült elérnie: az egyik a kormány idegen lényekkel kapcsolatos információinak megosztására, a másik az esetleges földönkívüliekkel felvett kapcsolatok nyilvánossá tételére szólította fel Washingtont.

- Az USA kormányának nincs birtokában olyan bizonyíték, hogy bármiféle élet létezne bolygónkon kívül, vagy hogy egy földönkívüli létformával sikerült volna kapcsolatba lépni, vagy hogy az emberi faj egyik tagjával ők vették volna fel a kapcsolatot – írta az űrkutató Phil Larson a Fehérház Tudományos és Technológiai tagozatásról. – Ezen kívül nincs megbízható információ arról sem, hogy bármiféle bizonyítékot is elrejtettünk volna a nyilvánosság elől - írta válaszában, melyben kitért arra is, milyen kísérletek voltak eddig a földön kívüli életformák felfedezésére - a leghíresebb ezek közül eddig az idegen létformákat kutató, annakidején a NASA része által létrehozott SETI nevű szervezet volt, mely a mai napig figyeli és hallgatja a világűr zajait, intelligens civilizáció után kutatva.

- Sok tudós és matematikus kereste a választ rá, létezik-e a Földön kívüli élet, és arra a következtetésre jutottak, hogy annak az esélye, hogy a milliárdnyi csillag közül az Univerzumban valahol létezzen egy olyan bolygó, melyen megjelent az élet egy formája, elég nagy. De ugyanezek a tudósok azt is megállapították, hogy annak az esélye, hogy kapcsolatba is lépjünk egy ilyen intelligens fajjal, rendkívül kevés, figyelembe véve a minket elválasztó, hatalmas távolságot - zárta levelét a kutató.

 

Ha van is a Földön kívüli civilizáció, az annyira messze lehet bolygónktól, hogy eddig nem sikerült velük kapcsolatba kerülni.
A full moon rises over the Juscelino Kubitschek Memorial in Brasilia, July 14, 2011. REUTERS/Ueslei Marcelino (BRAZIL - Tags: SOCIETY IMAGES OF THE DAY TRAVEL)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.