Washington szerint "visszatérhettek" a cipőbombások

Cipőbe rejtett robbanóanyagok jelentette újabb fenyegetésre hívta fel a légitársaságok figyelmét szerdán az amerikai belbiztonsági minisztérium.

A tárca azt javasolta a légitársaságoknak, hogy a külföldről az Egyesült Államokba tartó járatok esetében fokozzák az elővigyázatossági intézkedéseket.

Az NBC televízió úgy tudja, hogy a minisztérium egy nagyon friss, hitelesnek vélt hírszerzési értesülés alapján adta ki a figyelmeztetést. A tárca ugyanakkor konkrét támadás tervéről nem tud, mint ahogy azt sem állítja, hogy a fenyegetés valamelyik konkrét légitársaság ellen irányulna. Az NBC-nek névtelenül nyilatkozó egyik illetékes szerint az értesülés "mérsékelt" aggodalmat váltott ki.

Az Amerikába tartó gépeken a figyelmeztetés következtében az eddiginél is tüzetesebben fogják megvizsgálni az utasok cipőjét. Alaposabb figyelmet fordíthatnak a motozásokra és a biztonsági kamerás testvizsgálatokra is.

A belbiztonsági minisztérium figyelmeztetése szerint az utasok által viselt és a kézipoggyászban vitt lábbelikről is mintát kell venni annak megállapítására, hogy fellelhető-e rajtuk robbanószer nyoma.

A tárca szerint a figyelmeztetés nem áll összefüggésben a szocsi olimpiával. A minisztérium kevéssel a téli játékok kezdete előtt arra figyelmeztetett, hogy a viadalok helyszínére tartó repülőjáratok utasterébe terroristák fogkrémtubusba rejtett robbanószert próbálhatnak meg felcsempészni. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) akkor meg is tiltotta, hogy az Egyesült Államokból közvetlenül Oroszországba tartó járatokra folyadékot vigyenek fel az utasok.

Elsőként a brit állampolgárságú Richard Reid próbált meg "cipőbombával" egy repülőgépen terrorcselekményt elkövetni. Reid három hónappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően sikertelenül próbált meg felrobbantani egy Párizsból Miamiba tartó járatot. A férfi, aki terrorizmus vádjában bűnösnek ismerte el magát, jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Coloradóban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.