Walesa lengyel exelnök beperli Lech Kaczynskit

Lech Walesa lengyel exelnök beperli a hivatalban lévő államfőt, mert Lech Kaczynski azt mondta róla majdnem egy évvel ezelőtt, hogy dolgozott egykor a kommunista titkosszolgálatnak.

Walesa ügyvédje, Ewelina Wolanska egyebek között azzal indokolta Kaczynski beperlését a Dziennik című lapnak adott nyilatkozatában, hogy az államfő másokat is felbátorít "e nyilvánvaló valótlanság ismétlésére". Walesa bocsánatkérést követel Kaczynskitól és 100 ezer zlotys (22 700 eurós) kártérítést a neki okozott erkölcsi kárért.

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete is publikált tavaly egy olyan történészi munkát, amely szerint Walesa - a hetvenes években - dolgozott a kommunista titkosszolgálatnak (SB).

A múlt héten, amikor Walesa megjelent és beszédet mondott az EU lisszaboni szerződése ellen síkraszálló, magát összeurópainak valló Libertas párt kongresszusán Rómában, állítólagos titkosszolgálati fedőnevére utalva azt skandálták ellenfelei, hogy "Bolek, Bolek". "Ezt nem tűrhetem tovább" - mondta a Nobel-békedíjas exállamfő a TVN24 lengyel hírtelevíziónak adott nyilatkozatában.

Andrzej Paczkowski lengyel történész szerint a per hatással lehet a történészek további munkájára. "A kutatóknak problémát okozhat kutatási eredményeik közzététele, ha azok nem egyeznek meg a bíróság ítéletével" - mondta a Dzienniknek adott nyilatkozatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.