Vonattal a nemek egyenlőségéért Indiában

A kocsik tiszták, a székek párnázottak, a hőséget pedig ventillátorok segítenek elviselni. Mégsem a a kényelem a legfontosabb a munkába igyekvő indiai nők számára, hanem az, hogy biztonságban, férfiak zaklatása nélkül járhatnak dolgozni.

Az Indiában szépítő kifejezéssel csupán „Éva-ugratásnak" nevezett gyakorlatba a szexuális zaklatás, rablás és szóbeli sértések is beletartoznak. Az indiai kormány emiatt már korábban is külön kocsikat tartott fenn a női utasok számára, azok azonban túlzsúfoltak voltak, és rendszeresen betörtek oda a férfiak. Az új, kísérleti programban nyolc, élénk színűre festett „Csak Hölgyeknek" vonat indul India négy legnagyobb városában: Új-Delhiben, Mumbaiban, Csennajban és Kalkuttában, amelyeket biztonsági őrök vigyáznak.

Az elmúlt tizenöt évben a dolgozó nők száma megkétszereződött Indiában. E változások azonban jelentős súrlódásokat okoznak a hagyományosan patriarchális indiai társadalomban. Annak ellenére ugyanis, hogy az 1947-ben függetlenné vált, ma már több mint egymilliárd fős ország alkotmánya garantálja a nemek egyenlőségét, ez a gyakorlatban még nem valósult meg.

Az egykori brit gyarmat vidéki területein ma is gyakori, hogy megakadályozzák a lánymagzatok megszületését, vagy hogy gyermekként adják férjhez a lányokat. Ezeken a területeken a nők iskolázatlanabbak, mint a férfiak, és helyük a családban alárendelt. A New York Times által megkérdezett szakértők szerint ez is az oka annak, hogy a férfiak nem örülnek az új vonatoknak, amelyek a változást jelzik, és sokszor vulgáris kifejezésekkel firkálják őket össze. A „hölgyvonat" egyik kalauza, Meena Kumari úgy nyilatkozott: egyes férfiak megvetik ezeket vonatokat, megrongálják őket és a létezésüket is ellenzik.

A vonat ugyanis munkába viszi a nőket, ami önállóságot jelent. - Anyagilag segíthetjük a családunkat. Ha pedig történik valami a házasságunkkal, akkor van mire támaszkodni - mondta az amerikai lapnak a 25 éves Archana Galot.

Az indiai nők helyzetét javítja a kormány által kezdeményezett „Nincs vécé, nincs menyasszony" kampány is, amely arra biztatja az anyákat, hogy csak olyan jelölthöz adják hozzá lányukat, aki garantálja, hogy olyan helyre költözteti feleségét, ahol higiénikus körülmények között könnyíthet magán. Indiában a lakosság több mint fele latrina vagy vécé nélkül él, és eddig a kormány minden kísérlete kudarcba fulladt, ami ennek megváltoztatására irányult.

A két éve kezdett program azonban hatékonynak bizonyult: csak az egyik északi államiban, a 21 milliós Harijánában 1,4 millió vécé épült a kampány kezdetet óta. A rossz higiéniás körülményektől szakértők szerint mindig is a nők szenvedtek jobban, ugyanis számos súlyos egészségügyi problémájuk volt emiatt.

 

Rendőrnők állnak sorfalat egy csak nőket szállító vonat ünnepélyes átadásakor Új-Delhiben 2009. augusztusában
Female Railway Police Force personnel stand in front of a decorated women's train before its flag-off ceremony by India's Railways Minister Mamata Banerjee in New Delhi August 5, 2009. One train will be used for travel between the capital and Palwal in Haryana while the other will be used in Mumbai. REUTERS/Fayaz Kabli (INDIA SOCIETY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.