Volt védelmi miniszter a görög maffiában

A görög rendőrség zsarolással, megvesztegetéssel és az ellenfelek elleni pokolgépes merényletek elkövetésével vádolt, kiterjedt bűnszövetkezetet göngyölített fel, amelynek tagjai voltak rendőrök és politikusok is, köztük Akisz Cohacopulosz volt védelmi miniszter is – jelentette vasárnapra virradóra a görög média a rendőrségre hivatkozva.
Cohacopulosz egy 37 fős bűnszövetkezetnek volt a tagja. A rendőrség a bűnbanda 17 tagját letartóztatta, 337 ezer eurót, négy gépkocsit és többfajta fegyvert kobozott el tőlük.

Orosz hírügynökségek szerint a hatóságok több athéni robbantásért tartják felelősnek a bűnbandát. Cohacopuloszt személyesen azzal vádolják, hogy ő kezdeményezett több pokolgépes támadást Jannisz Szbokosz fegyverbeszerzésekért felelős főtitkár háza ellen.

Cohacopuloszt 2013 áprilisában adócsalás miatt nyolc év börtönre ítélték, lefoglalták belvárosi ingatlanját és befagyasztották bankbetétjeit. Ugyanabban az évben, októberben, húsz év szabadságvesztésre ítélték pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt. Rajta kívül a feleségét és a lányát is – összesen 16 embert – elítéltek 55 millió euró kenőpénz elfogadása miatt. Az egykori befolyásos szocialista politikus 1996 és 2001 között állt a védelmi tárca élén. A vesztegetés német gyártmányú tengeralattjárók és orosz gyártmányú rakéták vásárlásával összefüggésben történt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.