Volgográd után Szocsi lehet a célpont

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket az oroszországi vasutakon és repülőtereken is, miután vasárnap helyi idő szerint nem sokkal dél után bomba robbant a volgográdi pályaudvaron.

A merényletben 16 ember vesztette életét. Ennyi áldozatról számoltak be a helyi rendfenntartó szervek, korábbi adatok azonban már 18 halottról is szóltak, és a szám tovább nőhet, hiszen a sebesültek száma meghaladja a negyvenet. A helyszínen tizenöt emberrel végzett a robbanás, egy ember a kórházban halt bele a sérüléseibe.

Bár a hírek sokáig arról szóltak, hogy a merénylő valószínűleg nő, úgynevezett „fekete özvegy” volt a közeli Észak-Kaukázusból, az iszlamista lázadók központjának számító Dagesztánból, és a nevét – Okszana Aszlanova – is közölték, a videofelvételek tanúsága szerint férfi robbantotta fel magát a pályaudvaron. Egy meg nem nevezett orosz belügyi forrás szerint egy szláv férfi akarta hátizsákjában átvinni a robbanószerkezetet a központi vasútállomás bejáratánál elhelyezett biztonsági kapun. Tíz kilogramm trotilénak megfelelő erejű pokolgép volt nála, amelyet a vasútállomás egyik bejáratánál felállított biztonsági ellenőrző pontnál hozott működésbe, ott, ahol az utasoknak fémkereső kapun kell áthaladniuk, csomagjaikat pedig át kell világíttatniuk. A sok halálesetet is az okozta, hogy itt általában kisebb tömeg torlódik össze.

Vlagyimir Markin, az orosz szövetségi nyomozó hivatal szóvivője ennek kapcsán később azt mondta, biztonsági ellenőrzés nélkül ennél is több áldozatot követelhetett volna a merénylet. Egy rendőr ugyanis felfigyelt a gyanús személyre, aki meg akarta kerülni a fémdetektort. Felé indult, és amikor a közelébe ért, a merénylő felrobbantotta magát, meggyilkolva az egyenruhást és a közelben lévőket is. Ha a merénylő bejutott volna a váróterembe, az áldozatok száma sokkal nagyobb lenne, hiszen három vonat is késett, így az újév előtt amúgy is megnövekedett forgalomban a szokásosnál több indulásra kész utas gyűlt össze az épületben – állapítják meg a helyszíni jelentések. A robbanás fél órával azelőtt történt, hogy Moszkvából befutott volna egy szerelvény.  

Október végén már elkövettek egy hasonló merényletet Volgográdban. Akkor egy menetrend szerinti autóbuszon robbantotta fel magát egy Dagesztánból érkezett nő, aki önmagán kívül hét másik embert is megölt. A két, viszonylag gyors egymásutánban végrehajtott támadás nyomán a hatóságok nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy Volgográdban egy jelentősebb terrorista csoport működik. Mint a rendfenntartó erők egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa az Interfax hírügynökségnek elmondta, ennek tagjai fogadhatják, robbanóeszközökkel láthatják el és segíthetik a célpont kiválasztásában a merénylőket. A Volga-parti, egymilliós nagyváros ideális célpont a terroristák számára: Dél-Oroszország egyik fontos közlekedési csomópontja, bármilyen ottani akció nagy visszhangot kap, ráadásul viszonylag közel van az alig másfél hónap múlva kezdődő téli olimpia helyszínéhez, Szocsihoz.

A Vlagyimir Putyin orosz államfő szívügyének és presztízsprojektjének számító játékok biztonságosságával kapcsolatban már korábban is felvetődtek kételyek. Főleg miután egy júliusban közzétett, neki tulajdonított videoüzenetben az észak-kaukázusi iszlám szélsőségesek vezére, Doku Umarov felszólította híveit: tegyenek meg mindent, hogy az olimpiát ne lehessen megtartani. A biztonsági aggályokat most tovább erősítette a volgográdi merénylet, valamint az a robbantás, amely pénteken a Szocsihoz még közelebb fekvő Pjatyigorszkban történt: ott a helyi közlekedési rendőrség közelében repült a levegőbe egy autó, megölve három járókelőt.

Moszkvában ugyanakkor nem győzik hangsúlyozni, hogy „minden lehetségest és lehetetlent” megtesznek a szocsi olimpia biztonsága érdekében. Ebben az amerikai és a brit titkosszolgálatok, valamint külföldi biztonsági cégek is közreműködnek. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) képviselője még az ősszel azt mondta, hogy az intézkedések nem lesznek szembetűnőek, nem zavarják majd a sportolókat és a szurkolókat. Nem terveznek például – miként az a 2012-es, londoni nyári játékokon volt – légvédelmi fegyvereket és mesterlövészeket telepíteni a háztetőkre, és katonák sem vesznek majd részt a járőrözésben. A hírek szerint március végéig tilos lesz viszont tüntetéseket tartani a városban, ahol a versenyek idejére tiltott és ellenőrzött övezeteket alakítanak ki, és korlátozzák a szárazföldi, a tengeri, valamint a légi forgalmat. A megerősített biztonsági intézkedéseket már egy hónappal a február 7-én kezdődő és 23-án záruló játékok megnyitója előtt életbe léptetik – közölte nemrég Oleg Sziromolotov tábornok, az FSZB olimpiai operatív stábjának vezetője, aki arról is beszámolt, hogy több tucat országból a nemzeti delegációk tagjaiként is érkeznek titkosszolgálati munkatársak a sporteseményre.

Szocsi körül tehát szoros biztonsági gyűrű épül ki, ám Alekszej Filatov, az orosz különleges terrorelhárító egység, az Alfa veteránszövetségének alelnöke szerint ez nem csökkenti a merényletek veszélyét. Újabb hasonló támadások várhatóak – mondta a Reutersnek, hozzátéve, a szigorú intézkedések miatt valószínűleg nem közvetlenül Szocsiban, hanem a közeli városokban keresnek célpontot a terroristák.

A volgográdi pályaudvar bejárata a merénylet után. Minden lehetségest és lehetetlent megtesznek Szocsi biztonságáért
ATTENTION EDITORS - VISUAL COVERAGE OF SCENES OF DEATH OR INJURY Investigators work near the body of a victim after an explosion outside a train station in Volgograd December 29, 2013. A female suicide bomber blew herself up in the entrance hall of the Russian train station on Sunday, killing at least 13 people in the second deadly attack in the space of three days as the country prepares to host the Winter Olympics. REUTERS/Sergei Karpov (RUSSIA - Tags: CIVIL UNREST DISASTER TRANSPORT TPX IMAGES OF THE DAY) TEMPLATE OUT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.