Vízumot kapnak a tálibok

És szabad érkezési, illetve elvonulási jogot is. Csak hogy végre leüljenek tárgyalni.

Az Egyesült Államok, Pakisztán és Afganisztán küldöttsége Iszlámábádban tegnap kezdett párbeszédet arról, hogy miként lehetne szabad érkezést, illetve elvonulást biztosítani azoknak a tálib vezéreknek, akik esetleg hajlandóak lennének a béketárgyalásokra.

Safe Passage Working Group néven a három ország áprilisban alakított munkacsoportot. Ennek kell döntenie, hogy melyik tálib vezér kapjon biztonsági garanciákat, szabad vonulási jogot, és nem mellesleg az ehhez szükséges vízumot is – árulta el egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő az AP amerikai hírügynökségnek. A tisztségviselő szerint a tárgyalások „pozitív” hangulatban zajlottak, és ha ebben a kötelező szólamon túl van valami, az nagy szó, hiszen Washington, Kabul, Iszlámábád és a tálibok egymás közti viszonyára leginkább a kölcsönös gyanakvás jellemző. Erre a gyanakvásra ékesszóló példa, hogy tavaly az Obama-adminisztráció úgy indított el kommandósokat Pakisztánba Oszama bin Laden likvidálására, hogy akár egy szót is szólt volna a pakisztáni titkosszolgálatoknak. Az ügy azóta is feszélyezi az amerikai–pakisztáni párbeszédet, Iszlámábád együttműködése viszont az egyik kulcsjelentőségű kérdés az afganisztáni béke szempontjából, hiszen a tálibok több tekintélyes vezetője, köztük maga Omar molla minden valószínűség szerint a rettegett pakisztáni hírszerzés, az ISI oltalma alatt bujkál az országban. Pakisztán hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a tálibokkal, és az előre borítékolható, hogy a velük kötendő béke nélkül Afganisztán újra polgárháborúba süllyed 2014, a NATO-erők kivonulása után.

Az Egyesült Államok titokban egyébként már tavaly óta tárgyal a tálibokkal. Az állítólag német közvetítéssel zajló egyeztetések helyszíne Katar volt, mindaddig, amíg a Pakisztán égisze alatt érkező tálibok egy idő után otthagyták a tárgyalásokat, arra hivatkozva, hogy Washington megszegte régi ígéretét a Guantánamón őrzött foglyok szabadon engedéséről. Engesztelésül az amerikaiak most azon gondolkodnak, hogy néhány guantanámói foglyot afgán börtönökbe szállítanak át. Hogy ez a gesztus elég lesz-e, az egyelőre még kérdés: a tálibok már jelezték, hogy csak akkor ülnek vissza a tárgyalóasztalhoz, ha a foglyokat feltétel nélkül szabadlábra helyezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.