Vízhiány Ciszjordániában és Gázában

Az izraeli hatóságok korlátozásai miatt nem jutnak elég vízhez a palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezetben - derül ki az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet kedden közzétett jelentéséből.

A dokumentum szerint Izraelben több mint négyszer akkora az egy főre jutó napi vízfogyasztás, mint a palesztin területeken.

"A víz alapvető szükséglet és jog, de sok palesztin még azt is alig engedheti meg magának, hogy rossz minőségű, a létfenntartáshoz éppen csak elegendő vízhez jusson" - állapította meg a jogvédő szervezet.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szóvivője "abszurdnak" nevezte az AI állítását, miszerint Izrael akadályozná a palesztinok vízellátását. Az izraeli vízügyi hatóság elismerte, hogy egyenlőtlen a vízhez való hozzáférés, de szerinte közel sem akkora ez az egyenlőtlenség, mint amekkorának az Amnesty International jelentése bemutatja.
A térség régóta vízhiánnyal küszködik, ennek egyik következménye, hogy Izraelben és a palesztin területeken is meredeken emelkednek a vízdíjak.

Az emberi jogi szervezet jelentése szerint az izraeli blokád alatt lévő Gázai övezet egyetlen édesvízforrása is megcsappant a túlzott igénybevétel miatt, ráadásul szennyezett, mert tengervíz, sőt szennyvíz került bele.

A zsidó állam azt állítja, eleget tesz az 1993-as oslói megállapodás vonatkozó részének, ellentétben a palesztinokkal, akik Izrael szerint nem teljesítik a víz újrahasznosítására és hatékony felhasználására vonatkozó kötelezettségeiket. "Izrael 20,8 millió köbméter vizet szállít a palesztinoknak, vagyis többet, mint amennyit a vízügyi megállapodás alapján kellene" - mondta Mark Regev szóvivő.

A zsidó állam a Ciszjordániával közös határ alatti víztartó kőzetrétegből nyer vizet, és ennek egy részét visszaszolgáltatja a palesztinoknak. Emberi jogi csoportok viszont arra figyelmeztetnek, hogy ez az arány ma is ugyanaz, amelyet 16 éve, Oslóban fektettek le a felek, és nincs figyelemmel az azóta bekövetkezett népességnövekedésre.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.