Vízágyú és villanógránátok a tandíjtüntetésen

Csütörtökön 29 embert tartóztattak le az apartheid vége óta tapasztalt legnagyobb diáktüntetésen. A dél-afrikai rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal és villanógránátokkal próbálja megakadályozni, hogy a feldühödött diákok bejussanak az elnök hivatalába Pretoriában. 

A tüntetők egy csoportja gyújtogatni kezdett és kövekkel dobálta meg a rendőröket a BBC helyszínen tartózkodó tudósítójának, Pumza Fihlaninak beszámolója szerint. Ezrek gyűltek össze a parlamentnek és az elnök hivatalának egyaránt otthont adó Union Buildings-nél. A többség békésen ült az épületek előtti gyepen, itt várták az eredményét Jacob Zuma elnök és a diákok vezetőinek tárgyalásának.

A diákok és a felsőoktatási intézmények képviselőivel folytatott megbeszélés befejeztével Zuma elnök beszédet intézett a kint várakozókhoz, amiben elmondta, hogy  a jövő évig befagyasztották az egyetemi tandíjakat.

A múlt héten kezdődő tüntetések Johannesburg prominens egyetemén a Witwatersrandon törtek ki és azóta országszerte legalább tíz egyetem csatlakozott hozzájuk. Több intézményben a tanítás is szünetel. A főleg fekete hallgatókból álló tüntetők azért vonultak az utcára, mert az egyetemi tandíjak tervezett megemelésével nem fogják tudni finanszírozni a tanulmányaikat. Elutasították a kormány azon ajánlatát, hogy 6 százalékban maximálják az emelés mértékét az egyetemi vezetés által javasolt 10 és 12 százalék helyett.

A tüntetések miatt az ország legrangosabb intézményei tartanak zárva. Az egész ország területéről érkeztek diákok. Buszokkal és vonatokkal utaztak a fővárosba, hogy csatlakozzanak a tüntetőkhöz.

Pénteken kiadott nyilatkozatában az elnök elismerte "azoknak a hallgatóknak a pénzügyi nehézségeit, akik szegény családokból érkeztek", ugyanakkor megismételte, hogy "az egyetemi tandíjakat az intézmények szabadon határozhatják meg, függetlenül a kormánytól". 

Az egyetemek az emelkedő tandíjak kapcsán arra hivatkoznak, hogy fenn kell tartaniuk az oktatás színvonalát, ráadásul az állam csökkentette a kormányzati támogatásukat. 

A tudósítók szerint a tüntetések is azt mutatják, hogy az emberek egyre jobban kiábrándulnak az 1994-ben hatalomra jutott Afrikai Nemzeti Kongresszusból (ANC) az egyre magasabb munkanélküliség, a növekvő szegénység és a kormányban tapasztalható korrupció miatt.

Sok fekete fiata nagyon szegény családból érkezett. Ők úgy érzik, a tandíjemelés megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy folytassák a tanulmányaikat. Az jobb anyagi körülmények közt élő fehér diákok közül is sokan csatlakoztak a megmozduláshoz, hogy kifejezzék szolidaritásukat diáktársaik iránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.