Visszatérne a dalai láma

A dalai láma saját bejelentése szerint nem hivatalos tárgyalásokat folytat Kínával arról, hogy ha csak egy látogatás erejéig is, de visszatérhessen Tibetbe - írta pénteki számában a The Washington Post.
Tendzin Gyaco, 79 éves vallási méltóság közölte az amerikai lappal, hogy a lehetséges tibeti útjáról nyugállományú kínai katonákkal, valamint üzletemberekkel folynak informális egyeztetések. A dalai láma a Kína elleni 1959-es tibeti felkelés bukásakor menekült el szülőföldjéről, ahová azóta nem térhetett vissza. A tibeti buddhizmus első számú vezetője kifejezte kívánságát, hogy elzarándokolhasson az Észak-Kínában található Vutaj szent hegyhez is.

„Még nincs véglegesítve, de a terv már megvan" - mondta Tibet emigrációban élő egykori vallási vezetője. A lap megjegyzi, noha korábban úgy tűnt, hogy Peking ki akarja várni a dalai láma halálát a tibeti kérdés rendezéséhez, Kínában a közelmúltban többször is megszellőztették a vallási vezető tibeti látogatásának lehetőségét. Először a Kínai Kommunista Párt egyik magas rangú vezetője hozta azt szóba, majd egy népszerű híroldalon tűnt fel rövid időre egy cikk, amely szerint a dalai láma felkereshet egy tibeti buddhista szentélyt, és találkozhat helyi pártvezetőkkel.

A találgatásoknak maga a dalai láma is tápot adott azzal, hogy Hszi Csin-ping szeptemberi indiai látogatása alkalmából kijelentette: a jelenlegi kínai elnök-pártfőtitkár "realistább" és "nyitottabb gondolkodású", mint az elődei voltak. Az amerikai lapnak nyilatkozva most is úgy fogalmazott, hogy Hszi "bátran szembeszállt" a kormányzati korrupcióval, ugyanakkor aggodalmát hangoztatta a kínai másként gondolkodók bebörtönzése miatt.

„Azt kell mondani, hogy realisztikusabban közelíti meg ezeket a problémákat" (mint az előző vezetők) - mondta. Úgy vélekedett, hogy Hszi Csin-ping tiszteli a buddhizmust, ami közös nevezőt teremthet kettejük között.

„Újdonság a kommunista párt egy vezetőjétől, hogy a lelkiségről szóljon" - hangoztatta. „Meglátjuk, van bennem derűlátás, de korai még erről beszélni" - tette hozzá. A dalai láma kijelentette, hogy megkülönböztetett figyelemmel kíséri a hongkongi eseményeket, és kifejezte reményét, hogy a problémát, kölcsönös megelégedéssel lehet majd megoldani, amiért reménykedni és imádkozni fog.

A kínai vezetés hivatalosan szakadársággal vádolja a dalai lámát, aki azonban a tibeti "emigráns kormánnyal" a himalájai régió autonómiájáért száll síkra. Júliusban elindította a „középutas megközelítés" kampányát, amely a helyi önkormányzat jogköreinek kiszélesítését tűzte ki célul, de a függetlenséget nem. A héten a Dél-Afrikai Köztársaságban lemondták a Nobel-díjasok egy újabb találkozóját, mivel Pretoria, a jelentések szerint kínai nyomásra, nem adott beutazási vízumot a dalai lámának.

Kína eközben egyre erősebbre fűzi az ellenőrzést a tibeti tartomány felett. A múlt hónapban új vasútvonalat adtak át, ami megkönnyíti az ott bányászott természeti kincsek elszállítását. A külföldi látogatók beutazása nagyrészt még mindig tilos. 2009 óta több mint 130-an gyújtották fel magukat a dalai láma száműzetése és a kínai fennhatóság ellen tiltakozva, közülük ketten Hszi Csin-ping közelmúltbeli újdelhi látogatása idején.

A dalai láma korábban közölte, hogy utódját a tibetieknek kell majd kiválasztaniuk. Szakértők szerint újabb zavargásokhoz vezethet a tartományban, ha kívánságát Peking nem tartja tiszteletben.

A dalai láma az észak-indiai Dharmszalában található tibeti buddhista főtemplomban nyilatkozott a The Washington Postnak. Az interjú apropója a buddhista vezető Nobel-békedíjának 25. évfordulója volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.