Visszatérhetnek a hatalomba a Habsburgok Ausztriában?

A bécsi koalíció mindkét pártja támogatná annak az alkotmányos szabálynak az eltörlését, amely kizárja a Habsburg-ház tagjait az elnökjelöltek közül - írta hétfőn a Die Presse internetes kiadása.

Az 1918-ban született szabályozás "már nem időszerű" - nyilatkozta az osztrák lapnak Wilhelm Molterer, az Osztrák Néppárt (ÖVP) alkotmányügyi szóvivője. Ha lehetséges, már az április 25-re kiírt elnökválasztás előtt el kellene törölni a tilalmat - mondta. A lap szerint a másik koalíciós partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) is támogatná a módosítást, de inkább csak az államfőválasztás után foglalkozna a témával.

A téma azután került napirendre Ausztriában, hogy Ulrich Habsburg-Lothringen, a Zöldek karintiai önkormányzati képviselője és a menye tavaly ősszel az alkotmánybírósághoz fordult a tilalom eltörlése érdekében.

A szóban forgó passzus az összes valamikori és jelenlegi uralkodócsalád tagját kizárja az elnökjelöltek közül. "Kilencven év után lassan itt az ideje, hogy lazábban viszonyuljon a köztársaság a történelemhez" - vélekedtek az indítványozók. Szerintük a törvény előtti egyenlőség elvét és a szabad, demokratikus választásokhoz való jogot is sérti a tilalom, ráadásul jogilag megalapozatlan, hogy nem csak a trónörökösökre, hanem az összes családtagra - így a beházasodott rokonokra is - vonatkozik.

A taláros testület elutasította a beadványt azzal az indoklással, hogy csak az elnökválasztás után vizsgálódhat a kérdésben.

A kormánypártok és a Zöldek együtt rendelkeznek az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséggel. A Die Presse szerint a két másik parlamenti párt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) is jelezte, hogy egyetért a tilalom feloldásával.

A kizárás az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után, az első Osztrák Köztársaság megalakulásakor került bele az alkotmányba, a köztársasági államforma védelme érdekében. Az alkotmányozó atyák attól tartottak, hogy ha egy Habsburg az elnöki székbe kerülne, magához ragadhatná a hatalmat, és visszaállíthatná a monarchiát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.