Visszaperelte Bőst a szlovák állam az olaszoktól

„Jó hírem van Szlovákia számára, ugyanis hétfőn az illetékes másodfokú bíróság jogerősen úgy döntött, hogy érvénytelen az a szerződés, amelyet nyolc évvel ezelőtt Mikulás Dzurinda kabinetje kötött az olasz Enel társasággal a 720 megawatt teljesítményű bősi vízerőmű üzemeltetéséről" – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök.
„A verdiktet követően rendkívüli kormányülésen hoztuk meg azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek alapján a műtárgy ismét teljes mértékben állami tulajdonba kerül és a szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) működteti tovább” – tette hozzá.

A kormányfő közölte azt is, hogy visszakövetelik az olasz társaságtól a bősi vízerőmű nyolcesztendős bérléséből számukra keletkezett tiszta hasznot, amely évente 40 millió euró körül lehetett.

Érdeklődésünkre a Szlovák Villamos Művek (SE) – amelynek többségi tulajdonosa az olasz cég – szóvivője közölte, hogy az Enel vezetői csak azután döntenek a további lépésről, ha megkapják a másodfokú ítélet írásos indoklását. „Továbbra is az a meggyőződésünk, hogy a szerződés érvényes, amit egyébként tavaly az elsőfokú bíróság is megerősített” – tette hozzá Janka Burdová.

Mikulás Dzurinda kormánya 2006 márciusában hagyta jóvá a Szlovák Villamos Művek (SE) privatizálását. Többségi, 65 százalékos tulajdonrészt az Enel szerzett, amely ezért 839 millió eurót fizetett. A kisebbségi csomag az államé maradt. Egyúttal szerződést kötöttek az olaszokkal arról, hogy a bősi vízerőművet harminc évre bérelhetik. A haszon 65 százalékát a pozsonyi SVP kapta, a többi az olaszokat illette meg.

Erre a külön egyezségre azért volt szükség, mert a bősi vízerőmű körüli szlovák-magyar jogi és anyagi természetű viták sem akkor, sem pedig azóta nem zárultak le. Robert Fico idáig is azt hangoztatta, hogy a bérleti szerződés nemzetközi jogot sért, ezért eleve érvénytelen. Ezzel az érvvel csaknem hét éve fordult az illetékes bírósághoz, amely csupán most mondta ki a jogerős verdiktet. Szlovák szakértők e döntés ellenére biztosra veszik, hogy az olaszok rövidesen rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtanak be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.