Visszanyerte a szabadságát az ismert fehérorosz ellenzéki politikus

A Nobel-békedíjra többször is jelölt Alesz Beljackij közel három évig volt rab. Büntetése lejárta előtt húsz hónappal nyerte vissza szabadságát.
Az 51 éves Beljackijt 2011 novemberében ítélte a bíróság négy és fél évi börtönbüntetésre, valamint teljes vagyonelkobzásra, miután bűnösnek mondta ki adócsalás vádjában.

A politikus, aki az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) nevű nem kormányzati szervezet alelnöke és az egyik legismertebb fehérorosz jogvédő szervezet, a hatóságok által betiltott Vjaszna (Tavasz) vezetője, elutasította az adócsalás vádját. Hangsúlyozta, hogy a külföldi bankszámláin tárolt pénzt külföldi jogvédő szervezetektől kapta a Vjaszna működtetésére, így az nem tekinthető személyes jövedelemnek, azaz nem kellett sem bevallania, sem adóznia belőle.

Emberi jogi aktivisták közlése szerint Fehéroroszországban még mindig hat fogoly sínylődik börtönben politikai okok miatt, köztük Mikalaj Sztatkevics volt elnökjelölt.

Fehéroroszországban a 2010 decemberében tartott elnökválasztásokat követően drámain romlott a szabadságjogok helyzete. Az Aljakszandr Lukasenka újraválasztása ellen tartott demonstrációkon a tömeget oszlató rendőrök több száz ellenzéki aktivistát vettek őrizetbe.

Nyugati kormányok és emberi jogi csoportok utóbb határozottan elítélték az intézkedést, és szankciókat léptettek életbe a fehérorosz elnök és 150 munkatársa ellen.

Elemzők értékelése szerint a fehérorosz elnök gesztust kívánt gyakorolni a Beljackijnak adott amnesztiával annak reményében, hogy javulhatnak a kapcsolatok Minszk és a Nyugat között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.