Visszakozott a görögök és az örmények elűzését méltató török miniszter

Nyilvánosan visszakozott a görögök és az örmények Törökországból történt elűzését dicsérő kijelentésétől szerdán a török védelmi miniszter.

"A kisebbségek gazdagítják Törökországot" - idézték szerdán török napilapok a Vecdi Gönül szavait.
    
A modern török köztársaság alapítója, Mustafa Kemal Atatürk halálának hetvenedik évfordulója alkalmából tartott hétfői megemlékezésen Brüsszelben a miniszter azt mondta: a néhai államférfi egyik legfontosabb tette a Görögország és Törökország között végrehajtott lakosságcsere volt. "Vajon ugyanaz a nemzetállam lehetne-e Törökország, mint ma, ha még mindig élnének görögök Kis-Ázsiában és örmények sok helyen az országban?" - tette fel a kérdést. A politikus kijelentése bírálatokat váltott ki hazájában.
    
Az I. világháborúban és közvetlenül utána anatóliai örmények százezreit ölték meg törökországi mészárlásokban. A húszas években tömegesen űzték el őket török nacionalista erők. Az 1923-as lausanne-i békeszerződésben rögzített lakosságcsere keretében 1,5 millió görögöt telepítettek Kis-Ázsiából Görögországba, és 600 ezer muzulmán vallású (zömmel török) embert Görögország északi részéből Törökországba.

(MTI/dpa)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.