Visszafogják az izraeli telepépítkezéseket

Az illetékes izraeli minisztérium június közepéig nem ír ki pályázatot új lakások építésére Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. A gesztus a békefolyamatnak és az Egyesült Államoknak szól, és bár a palesztinok hivatalos bejelentést követelnek, Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormánya érezhetően szeretne minél kevesebbet beszélni a dologról.

Június közepéig nem ír ki új pályázatot ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi építkezésekre az izraeli lakásügyi minisztérium – jelentette kedden az izraeli katonai rádió, amely szerint a tárca vezetőjét, Uri Arielt pár napja Benjamin Netanjahu miniszterelnök utasította a moratóriumra. A gesztus az izraeli-palesztin békefolyamatnak és az Egyesült Államoknak szól: a telepépítkezések leállítása az izraeli-palesztin béketárgyalások újrakezdésének a feltétele. Ezért az amerikaiak évek óta keményen lobbiznak, és a márciusi izraeli látogatásán – az elsőn azóta, hogy 2008-ban először megválasztották – Barack Obama amerikai elnök újra elővette a kérdést.

A katonai rádió kedden megkérdezte Arielt a dologról, ám a lakásügyi tárca vezetője a találkozó tényén kívül többszöri kérdésre sem volt hajlandó részleteket elárulni a Netanjahuval folytatott megbeszélésről. Ariel az izraeli katonai rádiónak adott interjúban arra sem válaszolt, személy szerint mit gondol a moratóriumról. „Úgy értik az egészet, ahogy csak akarják” – mondta. A miniszter a Naftali Bennett fémjelezte szélsőjobboldali Habajit Hajehudi párt tagja, azé a párté, amely a januári választásokat felvezető kampányban nyíltan Ciszjordánia néhány területének annektálásáról beszélt.

Netanjahu a Háárec szerint egy nappal Obama távozása után, március 23-án ígérte meg John Kerry amerikai külügyminiszternek, hogy június közepéig nem írnak ki pályázatot lakásépítésekre Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, de építkezési tendereket az izraeli lakásügyi minisztérium valójában már az amerikai elnök márciusi látogatása óta nem hirdet meg. Ahogy az izraeli lap írja, a Netanjahu-kormány szerette volna elkerülni azt a blamázst, amely 2010-ben, Joe Biden látogatásakor érte: az amerikai alelnök gépe éppen hogy csak földet ért Izraelben, amikor a jeruzsálemi hatóságok 1600 új lakás megépítéséről tettek bejelentést. A lendület egészen a közelmúltig tartott: a telepépítkezéseket figyelő izraeli szervezet, a Békét Most! szerint a január 22-én tartott parlamenti választások és az új Netanjahu-kormány beiktatása, március 18. között 1506 új lakás megépítését hagyták jóvá. Eközben a Jerusalem Post arról ír, hogy Izraelen egyre csak nő a nemzetközi nyomás a telepépítkezések befagyasztásáért és a béketárgyalások újraindításáért azóta, hogy az Arab Liga nemrég módosította a béketervét, amelyben most már kisebb földterületcserék is szerepelnek.

Palesztin részről egyelőre óvatosan reagáltak a keddi hírre a pályázati moratóriumról. Nabil Abu Rdaineh, Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője újra leszögezte, hogy bármiféle béketárgyalás csak az építkezések befagyasztása után képzelhető el. „Hallanunk kell, hogy Izrael erről hivatalos bejelentést tesz” – idézte a Reuters a palesztin politikust.

A pályázati moratórium 3000-3500 lakást érint. Ezek megépítéséről Izrael afféle politikai megtorló intézkedésként azután tett bejelentést, hogy Abbaszék novemberben az ENSZ Közgyűlése elé vitték a függetlenség ügyét, a testület pedig a zsidó állam és az Egyesült Államok tiltakozása ellenére elsöprő többséggel szavazott állandó megfigyelői státuszt a palesztinoknak. Az E1 jelzésű zóna beépítése – amely miatt decemberben London és Párizs is bekérette az izraeli nagykövetet – gyakorlatilag elvágná Kelet-Jeruzsálem palesztinok lakta területeit a ciszjordániai palesztinoktól. Hogy milyen jelentőségű kérdésről van szó, azt ékesszólóan jelzi, hogy a palesztinok megígérték az Egyesült Államoknak, ha a Netanjahu-kormány lemond az E1 beépítéséről, akkor Izraelt nem fogják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé vinni – ehhez a jogot Abbaszék az állandó megfigyelői státusszal nyerték el.

Netanjahu jelenleg egyébként Kínában – Sanghajban és Pekingben – tárgyal, hivatala pedig nem válaszolt az üggyel kapcsolatos újságírói kérdésekre. A látogatás pikantériája, hogy vasárnap megfordult Kínában Abbász is, támogatást keresve a palesztin ügynek, de arról szó sem volt, hogy a két politikus esetleg találkozzon egynmással.

Épülő ház mellett megy el egy ultraortodox zsidó férfi a ciszjordániai Beitar Illitben lévő zsidó telepen
Beitar Illit, 2010. szeptember 15. Épülő ház mellett megy el egy ultraortodox zsidó férfi a ciszjordániai Beitar Illitben lévő zsidó telepen 2010. szeptember 15-én. Ezen a napon az izraeli és a palesztin vezető folytatja a szeptember elején újraindított közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások előző nap megkezdett második fordulóját Jeruzsálemben. A tárgyalások egyik kulcskérdése az, hogy Izrael meghosszabbítja-e a ciszjordánia zsidó telepek bővítésére vállalt és szeptember 26-án lejáró moratóriumot. (MTI/AP/Dan Balilty)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.