Vissza kellett térniük a brit katonáknak egy már átadott afgán tartományba

A tálibok támadásai miatt vissza kellett térniük a brit katonáknak egy dél-afganisztáni térségbe, amelyet már átadtak az afgán biztonsági erőknek - közölte vasárnap a brit védelmi minisztérium.

A tárca szóvivője a Sunday Times című vezető konzervatív vasárnapi brit lap értesülését erősített meg: a lap forrásai szerint a már befejeződött nyolcnapos művelet a déli Hilmend tartomány Szangin nevű térségében zajlott. A brit haderő itt szenvedte el legnagyobb emberveszteségét az afganisztáni hadszíntéren: 2006 és 2010 között ebben a térségben 106 brit katona esett el.

A mostani hadműveletben a brit erőknek nem volt veszteségük, az afgán erők két katonája azonban meghalt. A The Sunday Times értesülése szerint a művelet során tizenkét felkelő vesztette életét, és harmincnál több robbanószerkezetet sikerült megsemmisíteni. A brit katonákra leselkedő kockázatot a hatóságok olyan mértékűnek ítélték, hogy a Sunday Times a brit védelmi minisztérium kérésére a hadművelet befejeződéséig elhalasztotta a bevetésről szóló értesülés közlését. A lap kommentárja szerint a művelet ténye valószínűleg aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy az afganisztáni fegyveres erők mennyire tudnak majd helytállni a brit erők kivonása után.

Rupert Jones dandártábornok, a Hilmendben tevékenykedő brit kontingens parancsnoka azonban a BBC-nek vasárnap kijelentette: az afgán nemzeti hadseregnek az az alakulata, amely részt vett a hadműveletben, "igen figyelemreméltó" teljesítményt mutatott.

Az akcióban a brit védelmi minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint "mintegy 80" brit katona vett részt, a helyi afganisztáni katonai parancsnokság kérésére. A tárca szerint máskor is rendszeresen előfordul, hogy a brit kontingens egységei műveleti területük határain túl hajtanak végre bevetéseket, és ez "tökéletesen beleillik" a brit haderő jelenlegi szerepvállalásába, amelynek három fő eleme a kiképzés, a tanácsadás és a segítségnyújtás az afgán fegyveres erőknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.