Vissza a szénkorszakba
„A világ kormányai azon kínlódnak, hogy csökkentsék a globális felmelegedést okozó káros anyagok kibocsátását. Az ember által okozott klímaváltozásért elsősorban a fosszilis energiahordozók eltüzelésekor keletkező széndioxid a felelős. Minden fosszilis energiahordozó kibocsátásakor széndioxid szabadul fel, de a globális felmelegedésért főként a kőszén a felelős, amelynek a klímaváltozáson kívül egyéb környezetkárosító hatásai is vannak. Nem csoda hát, ha a környezetvédelmet fontosnak tartó gazdag országok mindent elkövetnek a szén háttérbe szorítása érdekében” – olvassuk David G. Victor és Richard K. Morse stanfordi energiaügyi szakértők tanulmányát a Boston Review-ban.
A környezettudatos gondolkozás elterjedésével egyre inkább csökken a szén energiaipari jelentősége. A fejlett nyugati országok többségében egyáltalán nem épülnek új szénerőművek. Barack Obama az elnökválasztási kampányban kijelentette, hogy olyan környezetpolitikát kíván folytatni, amely tönkreteszi a szén felhasználására épülő energiavállalatokat.
Mindebből könnyen arra következtethetnénk, hogy a szénkorszak véget ért. Erről azonban szó sincs – figyelmeztet Victor és Morse. Az Egyesült Államok által felhasznált elektromos áram felét, a lengyelországinak 90 százalékát szénerőművek állítják elő, és a német ipar is szénalapú. A fejlődő ipari országok, egyebek között Kína, szintén szénből nyerik a felhasznált energia többségét.
Az ok egyszerű: a szénerőművek olcsó energiát adnak. Az elmúlt években a fejlett országok milliárdokat fordítottak az alternatív energiaforrások elterjesztésére, ám a szélerőművek például a világ energiafogyasztásának továbbra is mindössze 0,7 százalékát fedezik. Az alternatív energia többször annyiba kerül, mint a hagyományos. Egyes szakértők szerint a széndioxid-kibocsátás korlátozása keveseknek hoz nagy hasznot, a többség költségére. A spanyolországi János Károly Király Egyetem felmérése szerint a környezetbarát technológia állami támogatása gazdasági szempontból egyáltalán nem tekinthető megtérülő befektetésnek. Nem meglepő ezért, hogy csak három ipari ország nélkülözi szinte teljesen a szenet: a jelentős tenger alatti gázmezőkkel rendelkező Nagy-Britannia, az atomenergiába invesztáló Franciaország és a földgázban gazdag Oroszország.
A szén geo- és biztonságpolitikai szempontból is fontos – teszi hozzá a két stanfordi tudós. Ellentétben a földgázzal és a kőolajjal, a Föld széntartaléka még az óvatos becslések szerint is legalább 120 évre elég, ráadásul a szén szinte mindenhol előfordul, felhasználása ezért segíthet az energiabiztonság növelésében.
A szén energiaipari felhasználása csak környezetvédelmi szempontból aggályos. Főleg azért, mert a szén elégetésekor jóval több széndioxid szabadul fel, mint a földgáz használatakor.
A modern környezetvédelmi eljárások azonban lehetővé teszik, hogy a szénerőművek se szennyezzenek – jegyzi meg Victor és Morse. A magas hőfokon és nagy nyomás alatt működő szénerőművek eleve környezetbarátabbak, mint a hagyományos, régi üzemek. A modern szűrők alkalmazásával minimálisra csökkenthető a légkörbe jutó gázok mennyisége. A tűztérben képződött hamu pedig biztonságosan tárolható a kiürült földgáz- és kőolajmezők helyén. Sőt, a salakanyag kémiai tisztítására is van megfelelő eljárás. Sajnos a megfelelő szabályozás hiányában előfordul, hogy az erőművek tisztításakor keletkező szennyezett vizet egyszerűen a folyókba öntik.
A környezetbarát szénerőművek építése azonban meglehetősen drága. A hagyományos erőművek olyan olcsón állítják elő az energiát, hogy még a széndioxid-kibocsátást adóval sújtó államokban sem érdemes átállni a modernebb és környezetbarátabb technológiára. A korszerű szénerőművek elterjedésében csak akkor lehetne reménykedni, ha sikerülne globális megállapodást tető alá hozni a széndioxid-kibocsátás jelentős megadóztatásáról – figyelmeztet Victor és Morse.
