Virágokkal emlékeznek a terror áldozataira
A libanoni kebabos pénteken kitörött üvegablakának helyén még mindig csak egy fatábla van, de máris újra teli van vendégekkel. A robbanástól több utcára álló gyorsétterem tulajdonosa állást is foglalt: az egykor több négyzetméteres üvegportál helyén éktelenkedő táblára norvég zászlót lógatott ki.
– Az Utoya szigetén meghaltak közül nagyon sokan bevándorlók gyermekei voltak. Szerintem ez az iszonyatos tragédia nem megosztani, hanem közelebb fogja hozni egymáshoz az embereket – mondja a 35 éves Espen Overli, aki feleségével és néhány hónapos kislányával érkezett az oslói katedrális elé hétfő délután, hogy megemlékezzen az áldozatokról.
Overli szerint a norvég társadalom toleráns, a fővárosiak mindenképpen. – Lehet, hogy az elzárt, északi közösségekben élők, akik nem találkoznak külföldiekkel, gyanakvóbbak. De Oslo csak jobb hely attól, hogy ilyen sokféle ember lakik itt – meséli a vékony, szemüveges férfi a városról, ahol a lakosságnak már egynegyede külföldi.
A család éppen a hegyekben pihent, de visszatért a fővárosba, hogy részt vegyen a hétfő estére a Facebookon meghirdetett felvonuláson. A kormány több mint ötvenezer emberre számít az este hat órára meghirdetett megemlékezésen, amelynek résztvevőit arra kérték: fáklyát ne vigyenek, csak egy szál rózsát.
Espen és felesége, Ragna is örülnek, hogy kiderült: nem iszlamista szélsőséges volt a támadó, így nem kell attól tartani, hogy szigorodnának a bevándorlási szabályok. Ez akár egész Nyugat-Európa hozzáállását is megváltoztathatta volna a külföldiekhez. Espen azonban úgy véli, hogy Anders Behring Breivik vérengzésének másfajta hatása lesz: a fiatalok politikailag aktívak lesznek, rájönnek ugyanis, hogy többé nem vehetik készpénznek az 1950-es évek óta megszokott liberális demokráciát.
A robbanás helyszínétől néhány száz méterre álló oslói katedrálishoz özönlenek a virágokkal és gyertyákkal érkező megemlékezők. Sokan sírnak, egymást vigasztalják. A virágok és gyertyák között sok a norvég zászló és az egész nemzetnek szánt bíztató üzenet is. Mindenki, akit megkérdezek, magányos őrültnek tartja Breiviket, nem politikai merénylőnek.
– Remélem, hogy élete végéig börtönben ül. Az ország minden szegletéből voltak gyerekek Utoya szigetén, ez az egész nemzet tragédiája – közli Toor Ruud. A nyugdíjas nyomdász szombat óta minden nap eljön a katedrálishoz. Péntek délután nagyon megijedt: húga a kormányzati negyedben dolgozik. Tizenöt perccel a robbantás után sikerült felhívnia, akkor derült ki, hogy éppen nem ment be dolgozni.
A belvárosban hömpölyög a tömeg, ám egyértelmű, hogy nem a megszokott napi rutin állt helyre: mindenki virággal a kezében siet, és teszi le egy-egy sarokba, kőre, többfelé kis virágszigeteket kialakítva. A Munkáspárt székháza előtti szökőkútban is gyűlnek a rózsák. Ezután a legtöbben csendes katasztrófaturistaként, fényképezőgéppel a kezükben járják a környéket – a bomba nagyságát, hatását próbálják „felmérni”. Már csak a legsúlyosabban sérült területet zárják el kordonnal, a többi ház kitört ablakait bedeszkázták. A detonáció központjától két-három utcával távolabb álló irodák, üzletek ablakai is kitörtek, de sokat ezek közül már megnyitottak.
A templom körül olyan színes a tömeg, mint maga a főváros: hosszú kendőbe burkolózott afrikai lányok, ázsiai férfiak, szikh turbánt viselő fiatal fiúk és fekete-afrikaiak érkeznek. A katedrális mellett egy kőpadkán ül a fekete kosztümbe öltözött Louiza is. Már az esti felvonulásra készül, ám korábban kijött, hogy a templomban emlékezzen meg az Utoyán életét vesztett ismerőséről. A 21 éves lány francia–algériai szülők gyermeke, de Norvégiában nőtt fel.
– Büszke norvég vagyok. Ez a város eddig is nagyszerű volt, de most még inkább az lesz, mint egy nagy család, összébb hozza az embereket – véli. Szerinte a norvégok nem dühösek, mert nem is tudnak azok lenni. Csak segíteni akarnak egymáson. Munkahelyén, egy divatházban is megtartották az egyperces néma csendet délben: kikapcsoltak minden számítógépet. Amikor letelt az egy perc, sírva megölelték egymást.
