Világgá mennek a neonácik
Az üstökösszerű felemelkedéshez méltóan riasztó lépésre készül Görögországban a neonáci párt, az Arany Hajnal, amely most Németországtól Ausztrálián és Kanadán át az Egyesült Államokig mindenhol irodát akar nyitni, ahol jelentős görög diaszpóra él.
Az Arany Hajnalnak alapítása, a nyolcvanas évek óta terve, hogy „sejteket alakítson ki a világ minden sarkában”, amihez most kellő lendületet adnak a felmerések: ezek tanúsága szerint a neonácik 11,5 százalékos népszerűségi mutatóval Görögország harmadik pártjává léptek elő a közelmúltban. Pártközpontok már szerte Görögországban nyíltak, és a gazdasági válság közepette az emberek egyre inkább vevőnek tűnnek azokra a szólamokra, amelyek szerint egyedül az Arany Hajnal képes felvenni a harcot „a rothadó politikai elit” ellen. Szólamok mellé persze pénzügyi támogatás is kell; ez a neonáciknak állítólag hajózási ipar néhány helyi nagyjától van meg.
A párt márciusban nyitott egy németországi irodát, a következő helyszín pedig Ausztrália lesz. Ahogy Iliasz Kaszidiarisz szóvivő mondja, mindenhova el akaranak menni, ahol görögök élnek Ezért kampány is indult már, aminek csak az egyik példája, az élő televíziós verekedésről is ismert Kaszidiarisz egyre másra adja az interjúkat a külföldi görög nyelvű lapokban. Szerinte az „emberek megértették, hogy az Arany Hajnal igazságot beszél”, és az üzenetet egy parlamenti képviselőkből álló pártküldöttség Melbourne-ben nemsokára személyesen is tolmácsolja majd.
A nagyratörő elképzelésektől külföldön nincs mindenki elragadtatva. És nem csak az a Guardian nincs, amely „külföldre átnyúló csápokról” írt a nyitási szándék kapcsán. Ahogy Alex Karlutszosz, az amerikai görög diaszpóra egyik tekintélyes képviselője állítja, a tengerentúlon semmi jót nem látnak az Arany Hajnalban. „A fasizmus, az idegengyűlölet nem része a szellemi és a kulturális örökségünknek” – magyarázta a politikus. Az Egyesült Államokban és Kanadában több tízezer első- vagy másodgenerációs görög bevándorló él, nem beszélve arról a háromszázezer emberről, aki csak Melbourne-ben vallja görögnek magát.
Az Arany Hajnal némi joggal számít arra, hogy az ő egy részük fogékony lesz a mondanivalójára: a bevándorlók között sokan vannak olyanok, akik szimpatizálnak az anyaországban 1967 és 1974 között hatalmon lévő katonai juntával. Ezeknek a juntaszimpatizánsoknak és konzervatívoknak – meséli az Ausztráliában élő történész és egyetemi kutató, Anasztaziosz Tamisz – nem sok minden tetszik abból, ami ma Görögországban történik: ott a gazdasági válság, elárulva érzik magukat a ciprusi helyzet és az Albániában élő görög kisebbség miatt, illetve a Macedóniával folyó névvitában is. És ez az általános csalódottság az, amit a neonácik meglovagolnának – magyarázza Tamisz. Célközönség másrészt a fiatal, már külföldön született görögök generációja is, amely vajmi keveset tud az anyaországról. Tamisz szerint az ő hallgatói között is akadnak, akik bedőlnek az Arany Hajnalnak – a horogkeresztet idéző pártlogóval és a karlendítésekkel együtt. Mindehhez a melbourne-i görögök egyik képviselője már névtelenséget kérve teszi hozzá, hogy ez egy „multikulturális társadalom”, ahol az Arany Hajnalt nem tárt karokkal várják.
De az Arany Hajnal a nyitással nem mindössze szimpatizánsokat – és esetleg szavazatokat – akar nyerni magának. A pártnak a nyilvánosság előtt újra és újra letagadott, de mindegyre tetten érhető vágya, hogy afféle ernyőszervezet szerepébe bújhasson a világ megannyi neonáci szervezete számára. Erre már az a Dimitrisz Pszarrasz hívja fel a figyelmet, aki harminc éve követi a görög neonácik fejlődését. Pszarrasz Az Arany Hajnal fekete bibliája címmel nemrég könyvet jelentetett meg, és ahogy meséli, az alapító Nikolaosz Mihaloliakosz már a nyolcvanas években kereste a kapcsolatokat a brit neonácikkal, utána pedig leült tárgyalni bárkivel, aki csak hajlandó volt szóba állni vele, így a német, az olasz, a román és az orosz neonácikkal is. Mihaloliakosz az ideológiai szövetségeken túl persze mást is keresett: pénzt a propagandaanyagok megjelentetéséhez. Máig élő kapcsolatokról van szó: Pszarrasz a múlt héten vádolta meg az Arany Hajnal alapítóját, hogy az athéni parlamenti irodájában fogadott két, magát újságírónak kiadó német neonácit.
Bár Görögországban időről időre már rendeznek tüntetéseket az Arany Hajnal ellen, hogy mekkora a veszély, azt Pszarrasz szerint egyelőre nem sokan fogják fel. Szerinte jellemző, hogy az a párt, amely 2009-ben mindössze 0,29 százalékon állt, a tavaly júniusi választásokon 6,9 százalékkal simán bejutott a parlamentbe, most pedig 11,5 százalékos népszerűséget tudhat magáénak. „Ha tíz évvel ezelőtt azt mondtad volna, hogy az Arany Hajnal egyszer még bekerül a parlamentbe, mindenki hülyének tart. És nézd csak, hova jutottak.”
