Viharok akadályozzák a maláj gép roncsainak felkutatását

Csütörtökön a szélsőséges időjárási körülmények miatt felfüggesztették a kutatást a húsz nappal ezelőtt eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után.

A kutatást irányító ausztrál hajózási hatóságok közölték, hogy visszatérnek Perthbe azok repülőgépek, amelyek részt vesznek a kutatásban, és visszafordulnak a hajók is. A Perhttől mintegy 2500 kilométerre délnyugatra fekvő térségben, ahol feltételezések szerint lezuhanhatott a malajziai gép, heves esőzések és erős széllökések várhatók, emellett sűrű köd lesz, és csökken a látótávolság is.

Egy, a kutatásban részt vevő amerikai felderítő repülőgép parancsnoka azt mondta, a nulla látótávolság, a lejegesedés veszélye, valamint az erős turbulenciák teszik lehetetlenné a kutatást. A nemzetközi összefogással zajló kutatás keretében 11 katonai és polgári repülőgép és öt hajó tartott a helyszínre, ahol műholdak mintegy 122, feltehetően a Malaysia Airlines MH370-es járatához tartozó tárgyat láttak lebegni a vízen.

Mintegy háromszáz, vízen lebegő tárgyat, feltehetően roncsdarabot talált egy thaiföldi műhold az Indiai-óceán távol eső, déli területén. Anond Snidvongs, a thaiföldi műholdakat figyelő állami ügynökség vezetője közölte csütörtökön, hogy a tárgyak nagysága két métertől tizenöt méterig terjed, és az ausztráliai Perth várósától mintegy 2700 kilométerre sodródnak a tengeren.

Szerdán a malajziai közlekedési miniszter közölte, hogy egy francia védelmi és űripari cég által négy nappal korábban készített műholdfelvételeken mintegy 122 tárgy látható a tengerben, több mint 2500 kilométerre délnyugatra Ausztráliától.

Természetesen továbbra is tart a felelősök keresése. Most megint a pilóta került a középpontba: a legutóbbi vizsgálat egyértelműen őt teszi a tragédia egyedüli felelősévé, mert nem találtak bizonyítékot sem arra, hogy műszaki hiba, sem pedig arra, hogy terrorcselekmény okozta volna azt. A vizsgálatban részt vevő magas rangú tiszt az USA Todaynek azt nyilatkozta, hogy Zaharie Ahmad Shah kapitány március 8-ai pszichés állapotának feltérképezéséhez komoly vizsgálatot tartottak a férfi családjában és rokonai-ismerősei között. További részleteket nem árulhatott el a tisztviselő, mert nem jogosult nyilatkozattételre.

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gép, 239 utassal a fedélzetén március 8-án zuhanhatott le a térségben, és azóta keresik a roncsokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.