Vihar lett az izraeli parlament auschwitzi megemlékezéséből
A legbizarrabb tiltakozás Poznanban történt, ahol tizenöt korosodó ember gyűlt össze, mint a hazafiszövetség képviselői a zsidó hitközség épülete előtt. Azt követelték, hogy a zsidók ne szítsák tovább az antiszemitizmust, amivel szándékosan rossz hírét keltik Lengyelországnak. A poznani hazafiak amiatt is zúgolódtak, hogy az izraeli politikusok biztonságát izraeli biztonsági szervezet is garantálja, ezzel pedig Lengyelország szuverenitása sérül – harsogták a helyszínen összegyűlt rendőröknek és újságíróknak, akiknek száma jóval meghaladta a tüntetőkét.
A poznani honfiak ugyan kevesen voltak, ám a lengyel nyilvánosságban már hetek, sőt, hónapok óta folyik a vita a tanácskozásról. A lengyel szuverenitást érő sérelemnél nagyobb aggodalmat keltett a bejelentés, hogy a delegációk közlekedése megbéníthatja Krakkót és környékét.
A Mélységből nevű izraeli alapítvány által szervezett tanácskozás egyik fő célja, hogy jelen lehessenek még a haláltáborok túlélői – számuk minden nappal csökken. A másik ok pedig az Európában mindenütt észlelhető agresszív antiszemita jelenségek elítélése. Lengyelország ebben a tekintetben kevéssé különbözik a kontinens más országaitól – talán csak annyiban, hogy a 38,5 milliós országban zsidók már alig élnek, számukat egy-két tízezerre becsülik. Eközben a zsidó kultúra iránt az érdeklődés az utóbbi évtizedekben megnőtt, sokan pedig újra felfedezik távoli zsidó gyökereiket is. Ehhez képest a feltörekvő lengyel szélsőjobb agresszív antiszemita uszítást folytat – együtt fő tömegével, a futballhuligánok rohamosztagaival.
Sajátos módon ezt a virtuális antiszemitizmust azzal mentegetik, hogy nincs köze a valódi zsidókhoz, hiszen a meccseken a lezsidózott ellentábort a gázba kívánó focinácik életükben nem is találkoztak valódi zsidóval.
A lengyel jobboldali média véleményvezérei azt követelik az auschwitzi megemlékezés kapcsán, hogy a zsidók hagyjanak fel „lengyelellenes propagandájukkal.” A mérsékeltebb jobboldal fő elvárása az, hogy közös erőfeszítéssel érjék el, a Lengyelországban működtetett halálgyárakat ne nevezzék többé „lengyel haláltáboroknak”, s tisztázódjék, hogy ezek német táborok voltak lengyel földön. Erről közös közleményt is el akarnak fogadtatni. A pontatlan szóhasználatot Barack Obama amerikai elnök is elkövette pár éve, és ezzel óriási publicisztikai vihart kavart Lengyelországban, tiltakozásra késztetve Donald Tusk kormányfőt is. (A lengyel történelemben sok a vitás elem, és ezek jó része az ország zsidóságával van kapcsolatban. A második világháború lengyelországi történetének hősi lapjai mellett vannak szégyenletesek is. Ilyen volt az, hogy sok település lakói részt vettek zsidó szomszédaik elpusztításában.)
Lengyelországban tehát most az emlékezetpolitikai háború új csatája zajlik. A kormányzó liberális Polgári Platform nagy visszafogottsággal közelít az eseményhez, és inkább a zsidó-lengyel kiegyezésre, a hajdani együttélés pozitív emlékeire szeretné felhívni a figyelmet. Eközben a feltörekvő Jog és Igazságosság párt (PiS) és a szélsőjobb azt figyeli, adódik-e újabb lehetőség valamilyen történelmi ürügyre hivatkozva nemzeti sérelmeket szerezni. Lengyelországban a politikai küzdelem most főleg a szimbolikus ügyek körül zajlik. Ezek azonban képesek bizonyos társadalmi rétegekben óriási indulatokat, váratlan reakciókat kelteni.
