Vezet a jobboldal a horvátországi választásokon

Vezet az eddig koalícióban kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben a vasárnapi horvát előre hozott parlamenti választásokon a leadott szavazatok 15 százalékos feldolgozottsága alapján - közölte a horvát választási bizottság.

A részleges eredmények tükrében a HDZ 62, az SDP irányította koalíció pedig 52 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban. A harmadik helyen újra az eddigi kormánykoalíció másik tagja, a Híd Függetlenek Listája (Most) áll 13 mandátummal.

Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet, amelynek 7 mandátuma lehet, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) 4 parlamenti helyre számíthat, a Milan Bandic zágrábi polgármester BM 365 nevű pártja, valamint a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB). Utóbb kettő 2-2 mandátumban reménykedhet a 15 százalékos feldolgozottság alapján.

Az előzetes adatok szerint sem a HDZ, sem a SDP nem tud majd kompromisszumok nélkül kormányt alakítani, mivel egyikük sem tud begyűjteni elegendő szavazatot. Önálló kormányalakításhoz 76 képviselő támogatására van szükség. A mérleg nyelve ismét a Híd lehet.

Mindkét vezető párt biztos volt győzelmében annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások a tavaly november 8-ai parlamenti választások eredményét vetítették előre. Azon - az akkor kormányzó - SDP és az ellenzéki HDZ fej-fej mellett végzett, és egyikük sem szerzett abszolút többséget. A HDZ csak a parlamentbe újonnan, protestpártként bekerült Híd segítségével tudott kormányt alakítani, ám a két párt közötti nézetkülönbségek végül Tihomir Oreskovic technokrata kormányfő elleni bizalmatlansági indítványhoz, illetve kormányának bukásához vezettek.

Politikai szakértők úgy vélik: a HDZ a történtek után elégedett lehet az eredményekkel, ugyanakkor az ellenzéki SDP nem tudta eléggé kihasználni, hogy megbukott a HDZ vezette kormány.

A két vezető párt hasonló politikai elképzelésekkel rugaszkodott neki a választási kampánynak, központi témának választotta a gazdaságot, de átfogó reformokat egyikük sem kínál. A HDZ gazdasági növekedést, új munkahelyeket és társadalmi igazságosságot ígért, az SDP az újítások és reformok helyett a "biztos utat" és tapasztalatát kínálta a választóknak.

A kisebbik kormányzó párt, a Híd eredménye sem okozott meglepetést az elemzők szerint. Mindazonáltal hozzátették: ez már nem az a Híd, amely tavaly 19 mandátummal jutott be a parlamentbe. "Egy letisztult, stabil pártról van szó, amely óriási tapasztalatot szerzett az elmúlt nyolc hónapi kormányzás alatt" - vélekedtek.

Még a hivatalos eredmények előtt Ivan Kovacic, a Híd parlamenti képviselője jelezte: elégedettek, és nem lesznek engedékenyek.

A választások meglepetése az Élőlánc politikai szervezet, amely várhatóan 7 mandátumot szerez a horvát száborban. Kampányában azt ígérte: senkivel nem lépnek koalícióra és ellenzékből politizálnak.

A 4,2 milliós Horvátország az egyik legrosszabb gazdasági mutatójú az Európai Unióban, amelyhez 2003-ban csatlakozott. Csak egy éve tudott kikecmeregni a hat évig tartó válságból, államadóssága eléri a hazai össztermék (GDP) 90 százalékát. Magas a munkanélküliség az országban, főleg a fiatalok körében, emiatt egyre többen hagyják el az országot, és az EU más tagállamaiban keresnek boldogulást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.