Vesztett a dohánymaffia elleni harcban, ezért távozna a kárpátaljai kormányzó

Felmentését kérte Ukrajnában a kárpátaljai kormányzó, mert úgy érzi, hogy elvesztette a harcot a dohánymaffiával szemben. Hennagyij Moszkal Volodimir Hrojszman miniszterelnökhöz címzett üzenetben kérte, hogy az kezdeményezze a menesztését Petro Porosenko államfőnél.
Moszkal egyebek közt arra hivatkozott, hogy „nem lehet legyőzni a csempészetet egy régióban, ha a központi szervezetek nemcsak nem segítenek ebben, hanem még meg is próbálják helyreállítani a feketekereskedelem rendszerét”. Az állam nem képes szembeszállni a törvénytelen borostyánkitermeléssel, a kábítószer- és fegyverkereskedelemmel, a bűnözéssel és más negatív társadalmi folyamatokkal – figyelmeztetett.

Megfigyelők szerint Moszkal szembekerült a múlt hónapban hivatalba lépett új kormányzattal, legalábbis ennek jelét látják a Kijevnek címzett bírálatokban és abban, hogy a leváltását nem közvetlenül az államfőtől kérte, hanem a miniszterelnökhöz fordult – írta az MTI. Az UNIAN ukrán hírügynökség pedig emlékeztetett arra, hogy februárban Moszkal hevesen ellenezte a megyei vámhatóság helyettes parancsnokának kinevezését, aki a vádjai szerint a hivatalából eltávolított volt államfő, Viktor Janukovics elnöksége idején a dél-ukrajnai Odessza megyében épített ki korrupciós hálózatot.

2015 nyarán Munkácson három halálos áldozatot és tizenegy sérültet követelő fegyveres összetűzés robbant ki a Jobboldali Szektor (PSZ) nacionalista szervezet emberei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között. Moszkalt ez után a rendteremtés feladatával nevezték ki a régió kormányzójának. A Newsru.com orosz hírportál szerint már tavaly ősszel is távozni akart a tisztéből, ám az elnök nem fogadta el a lemondását, és Hrojszman kormányfő internetes bejegyzésében most is jelezte: nem tesz eleget Moszkal kérésének, és nem kezdeményezi a leváltását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.