Vészhelyzetben kezdtek el tüntetni az orvosok

Az egyik legfőbb sierra leonei kórház alkalmazottjai kezdtek sztrájkba, miután elmondásuk szerint mér két hete nem kapnak fizetést annak ellenére, hogy kiemelt szükség van rájuk az ebolás betegek kezelésében– írja az al-Dzsazíra.

Pénteken ezért közel 80 dolgozó kezdett békés tüntetésbe a kórház előtt, elhagyván pozícióikat, így pedig - egy időre biztosan – holtpontra jutottak az ebola kezelésének ügyében.

A demonstrációt számos előzte meg ugyanebben a kórházban, a szegényes munkafeltételek, a magas fertőzés veszély miatt és mert a fizetés nem elég ahhoz, hogy azt a kockázatot vállalják, ők is elkaphatják az ebolát. Az ebolásokkal foglalkozó orvosok és nővérek heti bére 110 dollár, átszámítva 27 ezer forint körül mozog.

A dolgozókat országszerte toborozták, hogy így növeljék az alkalmazottak számát. Az ebola kitörése óta csak abban a kórházban 38 orvos és nővér vesztette életét.

A kormány, az ENSz és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt mondták,hétfőn tárgyalnak majd a dolgozókkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.