Veszélyes méreteket ölt a romák elleni gyűlölködés

A cseh hírszerzés hétfőn nyilvánosságra hozott elemzése szerint, a romák elleni közhangulat országukban jelenleg jóval nagyobb társadalmi veszélyt jelent a jobboldali szélsőséges csoportosulások tevékenységénél.
A Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) szokásos éves kutatása rámutat arra, hogy tavaly lényegesen megnőtt a romaellenes demonstrációk száma, amelyeket gyakran erőszakos cselekedetek kísértek.

Csaknem valamennyi megmozdulás kiváltó oka a többséghez tartozó személyek és a kisebbségi polgár közötti kisebb incidens volt, amelyeket aztán főleg a rasszista csoportosulások és a politikusok populista megnyilvánulásai révén aránytalanul dramatizáltak - rögzíti az elemzés, amely szerint egyre több polgár úgy véli, hogy a rendőrök rendszerint nagy erőkkel védelmezik a romákat, ugyanakkor nem szavatolják kellőképpen más polgárok testi épségét, biztonságát és vagyonaik őrzését.

Tovább növelték a feszültséget néhány roma, illetve civil szervezet képviselőinek meggondolatlan kijelentései, akik minden összetűzésért, rendzavarásért - megfogalmazásuk szerint - a társadalmi beilleszkedésre képtelen, bűnöző romákat teszik felelőssé, s így szítják az indulatokat mindkét táborban - mutat rá a dokumentum, amely a továbbiakban megállapítja, hogy a baloldali szélsőségesek jelenleg nem jelentenek semmiféle kockázatot Csehországban.

Jirí Mares neves cseh szociológus is úgy vélekedik, hogy egyre veszélyesebben radikalizálódik a nem is olyan régen még toleráns társadalom. A kutató szerint a kormányok és civil szervezetek jelentős uniós forrásokat is felhasználó erőfeszítései nem hoztak számottevő javulást az ország mintegy 250 ezer lélekszámú roma nemzetiségű lakosságának életminőségében. Sőt, a gazdasági válság elsősorban a képzetlen munkaerőt, köztük főleg a romákat sújtotta leginkább. De nemcsak őket, s így aztán egyre több emberben fokozódik a veszélyérzet.

A romák a neonáciktól és más radikálisoktól tartanak, akik közé sajnos, egyre több polgár áll be, egyelőre csak egy-egy tüntetésre. Ugyanakkor mind többen hiszik el, hogy a tétlen politikusok helyett ezek a szélsőségesek tudnak csak rendet teremteni - nyilatkozta a szakember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.