Vereséggel felérő győzelem

A konzervatív-liberális kormánykoalíció számára vereséggel felérő győzelemként értékelték a csütörtöki német lapok a koalíciós jelölt Christian Wulff államfővé választását.

Az újságok szerint a tényleges vesztes a kancellár, Angela Merkel, a valódi nyertes pedig az egykori keletnémet polgárjogi harcos, Joachim Gauck, aki az előző napi - kilenc órás, három fordulós - elnökválasztási párharcban drámai küzdelemben maradt alul. A koalíció megmenekült, mert jelöltjük végül a Bellevue-palota új lakója lett, a szavazás azonban bizonyította, hogy Merkel és kormánya komoly figyelmeztetésben részesült -  vélekedtek a német újságok.

Mindenesetre az 51 éves Christian Wulff a háború utáni Németország új és egyben legfiatalabb államfője lett, akivel szemben a korlátozott elnöki jogkörök ellenére is nagyok az elvárások. Wulff megválasztását követően lemondott alsó-szászországi tartományi miniszterelnöki tisztségéről, és a hannoveri törvényhozás csütörtök délelőtt már meg is választotta utódát a CDU helyi frakcióvezetője, David McAllister személyében. Az eddig pártpolitikusnak számító új elnöknek le kell mondania az Angela Merkel vezette kereszténydemokrata unió alelnöki tisztségéről is. A Németországban egyébként az egyik legnépszerűbb konzervatív politikusnak számító Christian Wulff pénteken teszi le a hivatali esküt.

A drámai elnökválasztás, a  kormánykoalíciós padsorokban mutatkozott széthúzás, az előzetesen kért és beígért szavazási pártfegyelmet megszegők rendkívül magas, a negyvenet megközelítő száma ugyanakkor nemcsak Wulff győzelmét keserítette meg, de a kormánykoalíciós ellentéteket is még inkább a felszínre hozta. Egy nappal az elnökválasztás után szivárogtak ki olyan részletek, amelyek szerint a pártelnökök, Angela Merkel kancellár és a liberális FDP vezetője, Guido Westerwelle az első két forduló után a legkeményebben igyekezett az elnökválasztó szövetségi közgyűlésben helyet foglaló küldötteiket a pártfegyelem betartására, azaz a koalíciós jelölt megszavazására bírni. Ehhez hasonló agitációra az elnökválasztások történetében a krónikák nem emlékeznek.

Mindennek hatására a szavazás harmadik fordulójában már valamelyest erősödött a megkövetelt koalíciós fegyelem, ennek ellenére Wulff végső győzelméhez szükség volt arra is, hogy a reformkommunista Baloldal pártja a másik két ellenzéki párt által jelölt, volt NDK-s "szabadságharcos", Joachim Gauck megszavazása helyett tartózkodjon a voksolástól. A kormánypárti jelölt, az elnökké választott Wulff az utolsó fordulóban ugyan már 625 szavazatot kapott, de 19 kormánypárti képviselő még a  mindent eldöntő záró fordulóban sem rá adta szavazatát, amit megfigyelők nem az elnökjelölttel, hanem a kancellárral és kormányával szembeni bizalmatlanság, illetve elégedetlenség  kifejezéseként értékelnek.

Merkel egy csütörtöki interjúban mindenesetre igyekezett csökkenteni a szavazási kudarc mértékét. A kancellár a legfontosabbnak azt nevezte, hogy végül a kormánykoalíció jelöltje aratott győzelmet, és Németországnak a több hetes hatalmi űr után új államfője lett. A két kisebbik koalíciós párt, a CSU és az FDP vezetője azonban már nyíltan megkezdte az egymásra mutogatást, a másikat vádolva a szavazási fegyelem megszegésével.

Christian Wulff
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.