Verekedés fogadta a kínai elnököt Pozsonyban

Verekedés és éles szópárbaj kísérte a szlovákiai civil szervezetek tüntetését az emberi jogok kínai megsértése ellen csütörtökön délután Pozsonyban, ahol Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő megkezdte kétnapos látogatását.

A transzparensekkel felvonult tüntetők a pozsonyi elnöki palota előtt gyülekeztek, akárcsak a kínai államfőt köszönteni  kívánó személyek. A rendőrök közbeavatkoztak, miután a tüntetők  akkor sem oszlottak szét, hogy Andrej Petrek belvárosi polgármester  közölte: a tüntetést nem engedélyezték, s ezért távozásra szólította  fel az embereket.

A helyszínen lévő újságírók szerint a rendőrség legalább négy  személyt előállított a tüntetők kis létszámú csoportjából. Ján Packa  országos rendőrfőkapitány közölte: az azonosítás és a kihallgatás  után mindenkit szabadon engednek.

Szemtanúk szerint a csetepatéba valószínűleg a népes kínai  küldöttség néhány tagja is bekapcsolódott, akik megpróbálták kitépni  a transzparenseket a tüntetők kezéből. A rendőrség a megismételt  felszólítások után erővel kiszorította a tömeget az elnöki palota  előtti térről.

"Nincs szó Kína-ellenes tüntetésről. Célunk az volt, hogy  felhívjuk a figyelmet az emberi jogok megsértésére Kínában" - mondta  újságíróknak Eduard Chmelár aktivista.
Hu Csin-tao személyében első ízben látogatott kínai államfő  Szlovákiába. Az Ivan Gasparovic szlovák államfővel lezajlott  megbeszélésén jelezte: Kína beruházásokat tervez Szlovákiában.  Várható, hogy a részletekről Hu Csin-tao és Robert Fico szlovák kormányfő pénteki találkozóján esik szó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.