Vegyes érzelmek Merkel törökországi látogatása kapcsán

Két és fél év után először hivatalos látogatásra Törökországba érkezett vasárnap Angela Merkel német kancellár, hogy török hivatali kollégájával és az ország államfőjével egyeztessen az Európát sújtó menekültválság ügyében. A látogatással kapcsolatban tiltakozását fejezte ki a török ellenzék.

"Európa nem tudja egyedül megvédeni külső határait, amennyiben nem jutunk egyezségre Törökországgal is" - hangsúlyozta a német kancellár isztambuli látogatását megelőzően, válaszul az őt ért bírálatokra, amelyek szerint ezzel a vizittel két héttel a török parlamenti választások előtt javítja Recep Tayyip Erdogan török államfő és a részben általa alapított kormánypárt, a konzervatív iszlamista Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) megítélését.

Eközben a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Merkel Isztambulban nem találkozik a tömörülés képviselőivel.

"Sajnálatos, hogy a kancellár nem kezdeményezte a CHP-val és egyáltalán a török ellenzékkel való találkozót" - mondta vasárnap a dpa német hírügynökségnek Erdal Aksünger, a CHP-t vezető Kemal Kilicdaroglu főtanácsadója. Mint rámutatott, Merkel dönti el, kivel találkozik, mindenesetre így azt a benyomást kelti, mintha részt venne a választási kampányban.

A kurdbarát ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP) szerint Merkel "mocskos üzletet" köt Törökországgal. "Azt mondják: ne küldjetek hozzánk több menekültet, vessetek ennek véget, és cserébe fogadjatok el 3 milliárd eurót" - fogalmazott Nazmi Gür, a párt alelnöke az Ankarának a menekültek megsegítése céljából nyújtandó uniós támogatásra utalva.

Eközben Günther Oettinger, az Európai Unió digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosa Angela Merkel törökországi látogatása kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy Ankarát sokkal jobban be kellene vonni az európai politikába.

"Két évvel ezelőtt nem gondoltam volna, egy évvel ezelőtt éppoly kevéssé, hogy a német kancellárnak kérelmezőként, konkrét ellenszolgáltatással a birtokában Ankarába kell utaznia" - mondta Oettinger vasárnap Hamburgban. A nagyobbik német kormánypárt, az Angela Merkel vezette CDU politikusa hangsúlyozta, hogy Törökország nélkül nem lehetséges nagyobb stabilitást teremteni a Pakisztán, Afganisztán, Irán, Irak és Szíria alkotta instabil régióban.

"Ezért szükségünk van Törökországra" - szögezte le. Mint megjegyezte, ez nemcsak sok pénzbe kerül, hanem emellett a Törökországgal szembeni vízumkötelezettséget sem lehet már sokáig fenntartani, és az eurázsiai országot biztonságos származási állammá kell nyilvánítani. Szerinte Európának ezenfelül világossá kell tennie Törökországgal kapcsolatos álláspontját. "Vagy abba kell hagyni az (európai uniós) csatlakozási tárgyalásokat, vagy tárgyalni kell" - tette hozzá az uniós biztos.

Törökország 1999 decembere óta az EU tagjelöltje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.