Végrehajtókat küldenek a tüntetőkre

Új területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és több diákszervezet által mozgósított tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi negyedben, Mongkokban felállított sátrak és barikádok felszámolását, a közlekedési utak szabaddá tételét - jelentette a helyi online média.
A friss tudósítások arról számolnak be, hogy még helyi idő szerint este tíz óra után is összecsapások robbantak ki a rendőrök és a tüntetők tömege kötött. A rendőrségi kordon megtámadása után a rendfenntartók könnyfakasztó eszközöket vetettek be, míg korábban a tömeg feloszlatása közben botokkal verték le a tüntetők feltartott esernyőit. Több tüntetőt erőszakkal eltávolítottak. A helyszínről küldött Twitter-üzenetekben látható, hogy az első vonalban álló diákok is sisakban, maszkban, védőszemüveget viselve, fából készült pajzsokkal néznek farkasszemet a rendőrökkel.

A South China Morning Post című lap szerint legalább 80 tüntetőt vettek őrizetbe. Az első komolyabb hatósági fellépés annak hatására történt, hogy egy csoport megpróbálta megakadályozni a bírósági végrehajtók munkáját, és elkezdtek dulakodni velük. A rendőrség többszöri felszólítás után lépett akcióba.

Azt a kérelmet, amelynek alapján megszületett a bírósági döntés a barikádok felszámolásáról, a személyszállítás területén működő vállalkozások nyújtották be.

A végrehajtók, akiknek biztosítására rendőrök ezreit helyezték készenlétbe, eleinte nem ütköztek komolyabb ellenállásba; fehér sisakban, kesztyűben végezték a munkájukat, és az első útkereszteződést - rendőri segítséggel - 45 perc alatt szabaddá tették. A tüntetőket előzetesen felszólították a szóban forgó közterületek békés elhagyására. A demonstrálók egy része kiabálva emlékeztetett demonstrációjuk céljára: "Tényleges választási jogot, igazi választásokat akarunk!".

A diákok hetek óta a választási reform kiszélesítését követelik, azt, hogy a 2017-es kormányzóválasztáson nyíltan választhassák meg a jelölteket, mielőtt minden választópolgár szavazhat rájuk. A hongkongi alaptörvény és a kínai törvényhozás vonatkozó döntése értelmében azonban a 2-3 végleges jelölt személyét egy olyan 1200 fős bizottság fogja jóváhagyni, amely reprezentálja a város lakosságát. A kérdésben sem a városvezetés, sem Peking nem óhajtott vitát nyitni.

Az elmúlt hetek híradásai szerint a hongkongiak és a szervezők közül is mind többen juttatták kifejezésre, hogy itt az ideje a területfoglalás befejezésének. Néhány napja a tüntetők megosztottságáról is beszámoltak, mert a radikálisabb hangot megütők úgy vélték, nem kaptak elég teret, kizárták őket a tüntetők központi emelvényéről, meg akarták szűrni a mondanivalójukat. Tiltakozásukat kifejezve a múlt hét végén tüntetést rendeztek, amelyen transzparensükre írták: „Ti nem képviseltek bennünket."

Megfigyelők szerint a most folyó mongkoki takarító akció sokáig elhúzódhat. A diákszervezetek vezetői és a tüntetők egy része hangoztatták, hogy nem akarják teljesen feladni a közterületeket, és keresnek olyan helyeket, ahonnan nem távolíthatják el őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.