Véget vetnek a felkelésnek az M23 milicistái

Pár órával azután, hogy a kongói kormány közölte, legyőzték a lázadókat, az M23 lázadócsoport is bejelentette, hogy véget vet a felkelésnek.

Pár órával azután, hogy a kongói kormány közölte, legyőzték a lázadókat, az M23 lázadócsoport is bejelentette, hogy véget vet a felkelésnek. Közleményük szerint ezentúl csak politikai eszközökkel élnek majd, hogy kivívják céljaikat.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti részét érintő konfliktus a hutuk és a tuszik ellentétére és a ruandai népirtásra vezethető vissza. 1994-ben hutu milicisták szöktek át az országba, miután Ruandában megöltek 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut. Az M23 főleg a hadseregből dezertált katonákból és tuszikból áll, nevüket egy 2009. március 23-án a kormánnyal kötött, de szerintük soha meg nem valósított békemegállapodásról vették. 2009-ben a megállapodásban foglaltaknak megfelelően csatlakoztak a hadsereghez, 2012 áprilisában azonban ismét felvették a fegyvert. Az M23 csak egyike a térségben működő fegyveres szervezeteknek, felszámolása azonban fenyegető üzenet lehet a többi milíciának is.

A kongói kormány szóvivője korábban elmondta, hogy a lázadócsoport utolsó tagjai közül néhányan átszöktek a határon, a többiek feladták magukat, fegyvereiket pedig megsemmisítették. A kongói különleges egységeknek egy hétig tartó folyamatos harc után sikerült vereséget mérniük a lázadókra. A szóvivő azonban hozzátette, hogy a megszökött felkelők bármikor visszajöhetnek és lecsaphatnak, ráadásul a lázadók katonai vezetője, Sultani Makenga is elmenekült.

Az ENSZ rendszeresen azzal vádolta Ruandát és Ugandát, hogy támogatják az M23-at, a két ország azonban tagadta a vádakat, írja a BBC. A szervezet - amelynek 18 ezer fős békefenntartó ereje van a KDK-ban - az év elején hagyta jóvá egy háromezer fős afrikai egység bevetését a lázadók ellen. Az utóbbi időben a kongói hadsereg többször is győzelmet aratott a felkelők felett, múlt héten a kongói - ugandai határ mellett fekvő Bunaganából kergették ki őket, ami a felkelők bázisának számított. A lázadók hétfőn megpróbálták visszavenni a települést, emiatt több ezer embernek kellett Ugandába menekülnie.

Hétfőn több afrikai vezető találkozott a dél-afrikai Pretoriában, és felszólították az M23-at, hogy jelentse be a felkelés végét. Közleményük szerint ha ezt megteszik, öt napon belül aláírhatják a békemegállapodást. A kongói kormány korábban már megpróbált tárgyalni a felkelőkkel, múlt hónapban azonban az ugandai Kampalában holtpontra jutottak a megbeszélésk. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.