Véget ért a szaringáz-per

A japán igazságszolgáltatás lezárta hétfőn az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) szekta által a tokiói metróban szarin ideggázzal elkövetett 1995-ös merénylet ügyében folytatott persorozatot. A támadásnak 13 halálos áldozata és 5500 sebesültje volt.

Az 16 éve húzódó ügyben a legfelsőbb bíróság elutasította az 51 éves Endo Szeiicsi fellebbezését, akit korábban halálra ítéltek, mert részt vett a támadáshoz használt ideggáz előállításában - közölte a bíróság egyik képviselője. Az elítéltet bűnösnek nyilvánították azért is, mert ezt a gázt használták 1994 júniusában a közép-japáni Macumoto város metrója elleni támadásban, amelyben nyolcan meghaltak.

Takahasi Sizue, a támadás egyik halálos áldozatának özvegye a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a tárgyaláson a vádlott részéről nem tapasztalta a lelkiismeret-furdalás vagy a megbánás semmi jelét. A hétfőn meghozott ítélet pontot tesz az Aum Sinrikjo szekta 189 tagja elleni per végére, amelyben 13 embert halálbüntetéssel sújtottak ugyan, de még egyik ítéletet sem hajtották végre.

A buddhizmust és a hinduizmust apokaliptikus víziókkal vegyítő szekta volt vezetőjét, Aszahara Sokót 2004 februárjában ítélték halálra a tokiói és a macumotói metróban elkövetett támadásért és más gyilkosságokért. Ügyvédei, akik szerint védencük mentális betegségekkel küzd, 2008 novemberében perújrafelvételt kértek, de azt elutasították a bíróságok, mert a szektavezért épelméjűnek ítélték.

A szekta továbbra is létezik - igaz, 2000 óta Aleph néven -, de tevékenységét a japán hatóságok szigorúan ellenőrzik. Idén áprilisban a tokiói kormány a parlamentben arról számolt be, hogy a szervezetnek Japánban 1500 követője van, Oroszországban pedig kétszáz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.