Vége a koedukált oktatásnak a Gázai övezetben

A Hamász jövő tanévtől kötelezővé teszi a nemek szerinti elkülönítést a Gázai övezet összes iskolájában egy frissen elfogadott törvény alapján.

A Gázai övezetet irányító Hamász mozgalom vezette gázai oktatási tárca új szabályozása szerint férfiak nem taníthatnak majd lányokat és kilenc éves kortól külön osztályokban kell tanítani a fiúkat és a lányokat. A hétfőn közzétett törvény a következő tanévtől lép érvénybe és az állami iskolák mellett kötelező lesz az övezet magánintézményeiben, a keresztény és ENSZ által irányított tanintézetekben is. A gázai állami iskolákban valójában már most is nemek szerint elkülönítve tanulnak a gyerekek.

A Hamász vasárnap újra Háled Mesaalt választotta meg politikai vezetőjének. A szélsőséges palesztin szervezet hatvantagú vezető testülete a beszámoló szerint egyhangúlag döntött Mesaal mellett egy titkos, Kairóban tartott tanácskozáson, de a döntést hivatalosan csak később hozzák nyilvánosságra. Tavaly Mesaal ugyan bejelentette, hogy nem indul még egyszer a politikai vezetői tisztért, de a novemberi izraeli (Felhőoszlop fedőnevű) hadművelet után megváltoztatta álláspontját. A Katarban élő Mesaal 1996 óta látja el a Hamász a politikai irányítását, negyedszer választották újra a feladatra. Tavaly többször fölmerült, hogy a palesztin Gázai övezetet irányító Hamászon belül más feladatot fog ellátni, vagy a Palesztin Felszabadítási Szervezet élére áll.  Mesaal többször összeütközésbe került a Hamász gázai vezetésével keményvonalas nézetei miatt, főleg, ami a rivális szervezetetel, a Mahmúd Abbász palesztin elnök fémjelezte Fatahhal történő kiegyezést illeti. Újraválasztását tavaly április óta többször is elhalasztották, részben azért, mert vonakodott negyedszer is elvállalni a feladatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.