Vége a neonáci álmoknak

Egész este reménykedett a német neonáci párt (NPD), hogy sikerül elérni az 5 százalékot a szászországi választásokon. Udo Pastörs pártelnök még pezsgőzött is, aztán viszont kiderült, korai volt az öröm, a neonácik 4,95 százalékkal kiestek a tartományi parlamentből, és ezzel – egy időre legalábbis – vége a grandiózus álmoknak.
NPD-plakátok az előző, 2010-es szászországi megméretés kampányában. Mehetnek állást keresni
NPD-plakátok az előző, 2010-es szászországi megméretés kampányában. Mehetnek állást keresni
Thomas Peter / Reuters

Az NPD tavaly a szövetségi választásokon is csak 1,3 százalékot kapott, de Szászország különleges eset: ez számított a bástyájuknak 2004 óta, amikor mindenki megdöbbenésére 9 százalékot szereztek. Azóta is ott ültek a tartományi parlamentben, és igyekeztek "polgári arcot" mutatni. Mostantól azonban már csak egyetlen tartományi parlamentben, Mecklenburg- Előpomerániában vannak csak jelen (itt 2011-ben 6 százalékot kaptak, ami amúgy szintén visszaesés a 2006-os 7,6 százalékhoz képest.)

Nemcsak presztízs-, hanem súlyos anyagi veszteség is a szász fiaskó, hiszen a párt így elesik az évi 1,4 millió eurós állami támogatástól, és a képviselői, illetve azok munkatársai mehetnek állást keresni. A szász listavezető azon tanakodik, hogy újranyitja online antikvár könyvkereskedését, amelyik főleg 1933-45 közti művekkel foglalkozik. Az első elemzések szerint a szavazóikat az euroszkeptikus protesztpárt, a tavaly alakult Alternative für Deutschland (AfD) csábította el, amely hozzájuk hasonlóan bírálja a kormányzó elitet, de kevésbé szélsőséges és nem kirekesztő.

Ám még így is volt olyan választókörzet, ahol az NPD 13-16 százalékot kapott, úgyhogy a párt teljes vereségéről még korai beszélni – figyelmeztet a Süddeutsche Zeitung.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.